Petőfi-szótár II. (töredék)

Előszó

A Petőfi-szótár első kötete akkor jelenik meg, amikor egész népünk Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját ünnepli.
E két dátum nem véletlenül esik egybe. Szeretnők, ha nemcsak a magyar nyelv történetének búvárai, hanem népünk széles rétegei is tudatában lennének annak a hősi küzdelemnek, melyet - az ifjú Arannyal és kora más kiváló szellemeivel együtt - Petőfi vívott irodalmi s elsősorban költői nyelvünk megújhodásáért.
Amikor első versei megjelentek, irodalmi nyelvünk még tele volt az egyébként szükséges és előremutató nyelvújítás elkerülhetetlen ingadozásainak és túlzásainak nyomaival; amikor Petőfi eltűnt az elbukó szabadságharc vérzivatarában, már olyan irodalmi nyelvet hagyott utódaira, mely megtisztult, megizmosodott, s még ma is ebben a klasszikus formában alkotja magvát nemzeti nyelvünknek.
Hogyan vitte végbe Petőfi és nemzedéke szinte észrevétlenül, alig 6-7 év alatt ezt a nyelvi csodát? A nyelvi eszközök két rétegének egybeötvözésével: egyrészt - miként előtte Shelley, Heine és Puskin - bátran emelte a költészet legmagasabb régióiba nem a hagyományosan választékos képeket és szólásformákat, hanem a népnyelv tősgyökeres szó- és kifejezéskincsét, mely az élő beszéd sallangtalan őszinteségével hat; másrészt pedig a nyelvújítás szóalkotásaiból felhasználta mindazt, amit az európai haladó gondolat befogadása kötelezővé tett. Petőfi tudott népies lenni, de sohasem volt közönséges; egyszersmind, mivel szilárdan megvetette lábát e nagy történelmi korszakban hazája talaján, túljutott mindennemű provincializmuson; egyszerű és közvetlen művészetét a világ minden nyelvén megértik és méltányolják, hiszen az mindenkihez szól, a szabadság olthatatlan szeretetének nyelvén.
Ezért hódol a Magyar Tudományos Akadémia és annak Nyelvtudományi Intézete ezzel a művel is Petőfi Sándor örök emlékének.

Gáldi László Vissza