Petőfi összes költeményei I-II.

Előszó

Vannak irodalmak, melyek hatalmas folyamok módjára hömpölyögnek századokon át, tükrözve a parti életet s bőven hordva árjukban gondolatok aranyszemcséit. Ez vonzotta Tainet, mikor egy irodalom folytonos, szerves fejlődését akarta vizsgálni, az angol nemzetéhez, mely «egész élete folytán igazán gondolkozott és igazán írt». - Másutt viszont lassan gyűl fel az irodalmi erő a mélyebb rétegekben, s egyszerre napvilágra törve, hirtelen dagad folyóvá s ömlik a világirodalom tengerébe, ott is megtartva színét és áramlását, mint az orosz irodalom, mely valójában alig egy százada bukkant elő s évtizedek alatt jutott gazdagságának tetőfokára.
A mi irodalmunkban egyesül e két sajátság. A középkor legendáitól fogva, a reformatio hitvitáin, a török hódoltságon és kurucz harczokon át a XVIII. századvégi reformeszmékig s azóta is híven kiséri a nemzet életét. Medrét eleinte közös európai áramlatok töltik be, mint régibb századokban mindenütt, de sodruk közt megérzik saját forrásaink buzgása, keskeny pásztákban tulajdon színe. Idegen mintákra magyar tárgyak szólaltak meg, nemzeti érzés sajgott bennök; íróinkat nemzeti czél vezette, ha latinos, francziás vagy német izlés szerint is. A történelmi tárgyak és hangulatok közt Kisfaludy Sándor és Csokonai dalaiban megszólal a puszták hangja is, tétován, mint a furulyaszó Bánk vívódása közben. E nemzeti irányú lassú fejlődést egyszerre gyors rázkodás sietteti. Vissza