Petőfi Sándor összes költeményei

Előszó

PETŐFI SÁNDOR
Petőfi Sándorral valami új kezdődött. Az ő költészete nem a nemesi lelkiismeretfurdalás költészete többé, hanem egy öntudatra ébredő népnek a hangja. Más szóval: Petőfi Sándor népiességében a felülről jövő nemesi reformnak a gondolata helyett az alulról jövő népi felszabadulásnak a gondolata szólal meg. Nem a nép „felemelése", nem az „érdekegyesítés" itt a probléma többé, hanem a nép felszabadítása. Csak össze kell vetni azt, amit Vörösmarty éposza, a „Zalán futása kifejez, Petőfi Sándor első népi époszával, a „János Vitéz"-zel. A magyar irodalomtörténet a János Vitéz-t naiv népi époszként könyveli el. Ez igaz is, de azt hiszem, nem felesleges figyelmeztetni arra, hogy ezzel az úgynevezett naivitással csínyján kell bánni. Ez a „naivitás" az öntudatra ébredő népi tömegek felszabadulásának természetessége.
Petőfi költészetében - most nem is politikai verseiről beszélek, hanem népdalairól, helyzetdalairól, leíró költeményeiről - az fejeződik ki, - persze bizonyos leegyszerűsítéssel mondom ezt, - hogy a nép szétnéz saját országában. Tájleíró verseiben a nép fia szól saját földjéről. „A Tisza", „A puszta télen", „Az Alföld", „A falu végén kurta kocsma", „A kutyakaparó", mindez nem más, mint a föld birtokbavétele az ország népe által. De a Tiszát vagy az Alföldet Petőfi nem egyszerűen úgy ábrázolja, mint egy közönséges tájat, hanem úgy, mint az országnak, a magyar nép országának, a hazának darabját. A táj szeretete, a magyar föld birtokbavétele kibővül az ország szeretetévé, a haza birtokbavételévé. A nép Petőfi költészetében úgy beszél a magyar földről, mint a sajátjáról, de ez a nép önönmagát egyben nemzetnek érzi.
Petőfi lírai közvetlensége népi közvetlenség, de nem paraszti közvetlenség. Úgy, ahogyan Petőfi beszél a tájról, Magyarországról, az Alföldről, a Tiszáról mint magyar folyóról, a paraszt, sohasem tudna beszélni. A paraszt számára a természet, amelyben benne él és amellyel dolgozik nap mint nap, nem jelent szépséget.
Petőfi elszakadt a földtől, de összeforrt a hazával. Elszakadt a rendiségtől, azoktól az emberi és társadalmi viszonylatoktól, amelyekben a földhöz való viszony játssza a főszerepet, de nem szakadt el a föld népétől. A népet képviselő, a néppel egybeforrott nemzeti költőnek szemével nézi a természetet, a magyar tájat, az országot... Vissza