János vitéz

Fülszöveg

Petőfi Sándor (1823-1849) János vitéze a magyar elbeszélő költészet egyik remek alkotása. 1844-ben írta és 1845 tavaszán jelent meg Vahot Imre kiadásában. Petőfi művét "népmesé"-nek nevezte, pedig jóval felette áll a népmesének s így inkább verses mesének nevezhetjük. Egészen egyszerű tárgyat dolgozott fel benne és összeolvasztotta benne a gyermekkorában hallott és a későbben olvasott mesék egész sorozatát. A János vitézben három elemet különböztethetünk meg: 1. Jancsi és Iluska egyszerű falusi történetét; 2. az obsitosok füllentéseire emlékeztető katonai kalandokat; 3. a különböző helyekről vett népmesei részt. A költemény anyagának művészi elrendezése és felépítése Petőfi erős szerkesztő érzékét mutatja. A mellékesemények szorosan kapcsolódnak a főeseményhez, mindegyiknek megvan a maga jelentősége. A főesemény fejlődésében megvan a benső összefüggés. A főhős sorsa és egyénisége mindvégig a központ; Iluska alakja, mint a hős érzelmeinek központja, küzdelmeinek oka, mint belső kapocs tartja össze az esemény egységét s így az egész mese kerek, teljes, egységes. A költeménynek egyik főjelessége a jellemzés is. János vitéz alakját egyéni vonásokkal domborítja ki. Igazi derék magyar legény. Szerelmében megingathatatlan, erélyes védelmezője ártatlan kedvesének, férfias, hű, sorsában megnyugvó, magán uralkodói tudó, bátor, elszánt vitéz, az ellenséggel szemben nagylelkű; gazdájának, ki nevelő apja volt, megbocsát, de a gonosz mostohát az egész boszorkányhaddal irgalmatlanul kipusztítja. Mindezek a jellemvonások s Jancsinak egész vérmérséklete minden ízében magyarrá teszik a hőst. Iluskát a nőiesség legszebb vonásaival ruházza fel. Rokonszenves alak, hűsége, gyöngédsége, szenvedése és korai halála, külső szépsége kedvessé teszik Iluskát. Ez a szeretetreméltó jelenség mindvégig megtartja érdeklődésünket sorsa iránt. A költemény előadása, nyelve és verselése egyaránt kiváló. Nyelve tősgyökeresen magyaros és népies, ilyen verselése is. Irodalomtörténeti hatása szintén nevezetes; ez a bájos költemény ösztönözte Arany Jánost a Toldi megírására. Vissza