Előszó
Petőfi Sándor négyszer tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Pápán. Diákoskodásán kívül nem kisebb esemény fűződik élete itteni szakaszához, mint költői elismertetése. Pápán írta A borozó című versét, mely az első volt a nyomtatásban megjelent költeményei sorában, s amely az Athenaeum olvasói táborában költővé avatta a színésznek készülő verselő diákot. Az ősi Kollégium serkentő szellemi hatása, a barátok - közülük is elsősorban az unokatestvér Orlai Petrich Soma, a későbbi festő - lelkes segítsége lendítette előre pályáján a nehéz körülmények között élő ifjú poétát. Mint az iskola irodalmi körének, a „Képzőtársaság"-nak tagja, tizenhárom versét nyújtotta be bírálatra. Közülük tízet - kitüntető elismerésként - sajátkezűleg másolhatott be a társaság „Érdemkönyv"-ébe. A versek alá még Petrovics Sándorként írta a nevét, de már kiválasztotta a magyarosabb hangzásút is: Bárány Gusztáv Literatúrai zsengék című kéziratos művének hátlapján aláírását próbálgatva kétszer is leírta: Petőfy.
Húsznál több saját vers és műfordítás - Heine, Schiller, Lenau, Matthison költeményei - tanúskodik a pápai diák Petőfi szorgalmáról, elmélyült munkájáról, tehetsége kibontakozásáról. Életének kitűnő ismerője, Hatvany Lajos joggal írhatta így Petőfi című kétkötetes művében, hogy Petrovicsból Pápán lett Petőfi.
A költő pápai lakhelyeit, iskoláját és a vele kapcsolatos többi helyet, emléket képeink mutatják, alakját, egyéniségét, tetteit az egykori iskolatársak, kutatók szavainak idézésével elevenítjük fel.
Füzetünket, mely szerény tisztelgés a nagy költő emléke előtt, a pápai üzemek, vállalatok, szövetkezetek és intézmények segítségével hoztuk létre - munkánk támogatáséért ezúton is köszönetünket fejezzük ki.
Vissza