Behatárolt térben

Tartalom

Petőcz András mintegy negyedszázadon át, 1984-től 2009-ig írta egyedülálló sorozatát, a zárójelverseket. Ezek az új típusú számozott versek, amelyekhez hasonlóan
nagyívű ciklust egyedül Kassák Lajos alkotott a magyar irodalomban a maga
- szintén számokkal jelölt - költeményeivel, sajátos formát jelentenek: egyszerre
idézik a zárt, klasszikus versformákat, például a 14 soros szonettet, és a napjainkra oly nagyon jellemző szabad verset, illetve azt a töredezett szövegköltészetet,
ami annyira meghatározóvá lett kortárs líránkban. Petőcz tehát ebben a ciklusában is szintézisre törekszik: ahogy azt korábbi versköteteiben megszokhattuk, a
zárójelversekben is egy időben van jelen az avantgárd és a klasszikus hagyomány.
Maguk a versek - miközben a repetitív építkezéssel formailag sokszor a zsoltárokat, vagy az egyéb biblikus szövegeket idézik - dokumentumok is: negyedszázad van jelen ebben a kötetben, tehát a költő gondolkodásának változása is tetten érhető benne, hiszen más és más a versbeszéd a 80-as évek közepén, mint a 90-es évek végén, vagy éppen a 21. század első évtizedében. Egy szempontból mégis nagyon-nagyon rokonok ezek a lírai művek egymással: abban ugyanis, hogy a szerző, a zárójelbe zárt szavaiban, sokkalta jobban kitárulkozik, sokkalta inkább önmagát mutatja meg, mint azokban a költeményeiben, amelyek inkább a tárgyias, az objektív líra jellemző darabjai.
Bizton állíthatjuk tehát, hogy a Behatárolt térben című kötet kortárs magyar líránk különleges, a maga nemében kimagasló jelentőségű vállalkozása.

Témakörök