Előszó
Részlet a könyvből:
Esős, enyhe napokkal köszönt be a tizenkilencedik századnak, egyben Péterfy életének utolsó esztendeje. Péterfyt a tavasziasra hajló idő - 12-13 fok van, nyílik az ibolya -...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Esős, enyhe napokkal köszönt be a tizenkilencedik századnak, egyben Péterfy életének utolsó esztendeje. Péterfyt a tavasziasra hajló idő - 12-13 fok van, nyílik az ibolya - sem tudja felderíteni. "Nálam, tudja isten, valami láthatatlan szellem költözött be, fáradt vagyok, rossz kedvű, mintha influenzám volna, nátha nélkül. Kevés étvágy, s még kevesebb jó kedv... De in fine finali ne panaszkodjék kedves komám: szeret dolgozni, van kedves felesége, lesz háza, van és lesz kedves gyermekecskéje. Én nem szeretek dolgozni, nincs kedves feleségem, nincs házam stb. csak spleenem s fejem fájása azért mégis élek. Je marche..." (Haraszti Gyulának, 1899. jan. 28.). Görög irodalomtörténetén nyűglődik, és "volt szíves elvállalni" a tartandó főigazgatói értekezlet tárgyául kitűzött tétel előadását "a művészeti érzék fejlesztésé"-ről az iskolában.
Február elsején ő is elmegy a Kisfaludy Társaság tagválasztó ülésére az Akadémia képes termébe, hogy Haraszti Gyula érdekében ő is bedobja szavazócéduláját, "Gyulai cilinderkalapjá"-ba. "Csoportok képződtek itt is, ott is, sugtak-bugtak, kapacitáltak mindenfelé. Nagy éljenzéssel fogadták Jókait, aki eljött a »fiatalok« támogatására. A »mezei hadak« (= a vidéki tagok) Gyulai és Szász Károly körül foglaltak állást. - A 31 "elektor" névszerinti fölsorolásában az egyik újságban a 29-ik helyet tartja Péterfy, a másikban a 21-ikre lépett elő. Ebben akaratlanul is a hírlapírók véleménye húzódik meg a pályája végére ért Péterfy Jenőről. És nem róla, de az újonnan megválasztott Ambrus Zoltánról írják: "kritikusaink között ő a legmélyebben járó elme". Haraszti nem jut be, Ambruson kívül még Alexander Bernát, Berzeviczy Albert, Szabolcska Mihály és a műfordító Jánosi Gusztáv az új kisfaludysták (Budapesti Napló és Pesti Napló, 1899. febr. 2.) Berzeviczy a nagygyűlést követő szokásos lakomán az István szálló emeleti termében örömmel regisztrálja, hogy "a mai modern irodalmi pesszimizmus eddig csak nagyon kevéssé tudott nálunk tért foglalni", ugyanakkor a "kiábrándulások korának" nevezi a századvéget, és úgy látja, hogy "talán soha a nemzetek élete annyi ideált nem pusztított el, mint a mi napjainkban" (Vasárnapi Újság febr. 12; Bp. N. febr. 6.)
Vissza