Péterfy Jenő munkái

Előszó

Péterfy Jenő 1850 július 8-án született Budán. Apja, Péterfy József, előbb a gazdasági egyesület tisztviselője volt és kis ideig a keszthelyi gazdasági intézet igazgatója; később más hivatalokban kereste a megélhetést. Szeretetreméltó, de kissé könnyelmű ember lehetett, akit véralkata megakadályozott abban, hogy mindig ugyanarra a célra vagy legalább rokon feladatokra fordítsa képességeit; ebből természetesen csak gond és baj következhetett, és fiának, aki rendkívül érzékeny lélekkel született, már gyermekkorában sok keserűséget kellett megismernie. A melankoliára hajlamos gyermeket ez még szorosabban hozzákapcsolta keserűségeinek osztályostársához, édesanyjához, akit imádott és aki csakis neki élt, csakis benne kereste a vigasztalódást meg a kárpótlást azért, amit az élet megtagadott tőle. Édesanyja, Csillag Szabina, német nevelésű nő volt; otthonán kívül csak a könyveket, a verseket meg a zenét szerette és ezeket a hajlandóságokat átörökítette gyermekére is, egész lelkével együtt. Az anyás kis fiú nem hasonlított tanulótársaihoz; mialatt ezek a játszóhelyeken szaladgáltak, a mindig otthonülő gyermek hegedülni tanult és olvasott; mindig az olvasás volt a legnagyobb öröme.
Szüleivel Budáról Kolozsvárra, majd Egerbe került: itt iratták be a gimnázium első osztályába. De egy évvel később már a pesti piaristákhoz járt, a felső osztályokat pedig a budai főgimnáziumban végezte. Aztán joghallgatónak iratkozott be az egyetemre, de nemsokára áttért a bölcsészeti karra. 1873-ban tette le a tanári vizsgálatot, még ugyanebben az évben megszerezte a doktorátust is, 1875-ben a belvárosi reáliskola, egy évvel később pedig a józsefvárosi reáliskola rendes tanára lett. Ezt az utóbb említett iskolát nem hagyta el haláláig, akármennyire untatta és fárasztotta a tanárkodással járó sok nyüg és robot: az iskolai dolgozatok javítgatása, az órarendhez való alkalmazkodás, az időtrabló, többnyire meddő tanácskozások, meg a lelketölő mindenféle írásmunka. Hogy milyen tanár volt, erre némi világosságot vet az az egyetlen pedagógiai értekezése, amelyet a józsefvárosi reáliskola értesítője számára írt «az iskolai fegyelemről» és amelyben kifejti, milyen haszontalan munkát végez az a pedagógus, akinek érdeklődését nem kelti fel a gyermeki lélek. De még jobban megvilágítja ezt az az eredmény, hogy: aki valaha tanítványa volt, egész életén át rajongója maradt. Tanári működésének «kiválóan szép eredményeiért» egyszer a közoktatásügyi minisztériumtól is elismerést kapott. «Ez volt az egyetlen kitüntetés, mely pedagógiai pályáján érte, és mert ez az elismerés lelkiismeretét nyugtatta meg, jobban esett neki, mint valami hiú cím» - írja Angyal Dávid... Vissza