Pesti háztetők

Fülszöveg

Úgy tetszik, tegnap voltam szegény ifjú, s még értem a mai fiatalok nyelvét. Úgy érzem, a mostani fiatalok kíváncsisága és sok kívánsága hasonlít az én elfeledett vagy teljesült vágyakozásaimra. S tudom, hogy életüket formáló ifjú jellemek éppen úgy megnyomorodhatnak, akár az én időmben!
Az eredendő kíváncsiságon s a nem apadó rokonszenven kívül mindez jogot ad nekem, hogy a felvágatlan nyelvű némák, a tapasztalatlan botladozók, életük kincseit oly könnyen eltékozlók nevében és helyett valamit megmutassak abból a soha nem volt szövevényből, ami a mai élet, ami a sorsunk szilárduló útja alatt az utánunk következő nemzedék útkereső tárna-törése.
Mert a saját útját azért minden generáció maga vájja az ismeretlen kemény jövőbe. S a vállukkal jövőt feszítő mostani fiúk, mihelyt szólni kezdenek, mégiscsak másként beszélnek, mint mi egykor. S nem is egyféleképpen.
S hogy ki merik mondani, amit akarnak? Ki bizony! De még hogy! Csak úgy reccsen gesztusaiktól a korlát. Amelyet mi alig is merészeltünk érinteni hajdan.
Hevesek voltak a mi kívánságaink is, konok volt a mi kíváncsiságunk is.
De ezek között alig-alig ismerhetünk hajdani magunkra. Szabadabbak a rosszban is, és meztelenebbek a jóban.
Mezítelenebbek s gyakran védtelenebbek nálunk.
Mi sokkal nehezebb és borús, végtelen borúsabb égalj alatt indultunk, de az ő életük is meredek út.
Aki elérte élte delét, tehát a meredeken túljutott, felteszi magának a kérdést, hogyan csinálhatnám az életet, ha újra kezdhetném. A válasz legtöbbször az: úgy tennék mindent, amint tettem.
A próba nem lehetséges, de azt is tudnunk kell, ha csoda folytán vissza is fiatalodna valamelyikünk, mindent másképpen kellene csinálnia, mint egykor!
Megismétlődő ifjú ártatlanságunk és tapasztalatlanságunk más őrlő malmokat és más botlató göröngyöket találna.
Ebben a regényben újra élem megismételt fiatalságomat. Vissza