Pest Megyei Tárlat

Előszó

Első alkalommal rendezik meg a Pest megyében élő művészek tárlatát reprezentatív körülmények között a fővárosban. A megye vezetői kezdeményezték ezt a bemutatót, egy kicsit ünnepi eseménynek szánva, egy kicsit állomásnak, korszakot záró és új fejezetet nyitó számvetésnek is. Meghívták azokat a művészeket, akik rendszeresen részt vettek eddig is a megyei kiállításokon és ezzel demonstrálták a megyéhez tartozásukat. De arra is alkalmas ez a gyűjtemény, - amely az elmúlt 5-10 esztendő anyagát és új műveket foglal magában, - hogy vitát indítson el a „pestmegyeiség" fogalmáról, értelmezéséről. Van-e karakteres művészete ennek a vidéknek és ha igen, milyen helyet vívott ki magának az országos képben, melyek a megkülönböztető jegyei? A nyilvános szereplés eddig is biztosíttatott az itt élő művészeknek, hazánk koszorús mestereinek műveivel is találkozhat a néző az összefoglaló cím alatt. Generációkat felnevelő, stílust alakító jelentős egyéniségekkel és egykori tanítványaikkal, akikkel nemcsak a közös lakóhely, de a közös szemlélet is összeköti őket. Bár Barcsay, Kmetty, Czóbel, Gorka és mások tevékenységét nem Pest megyei jelzővel katalogizálja a művészettörténet, - műveiket mégis szívesen küldték el erre a bemutatóra. Kérdés, hogy az a körülmény, miszerint állandó lakóhelyük Budapesten, művészetük ihlető forrása a megyében van, mennyiben kapcsolja be a megye életébe tevékenységüket? De hozhatnánk más példákat is a közigazgatási és művészeti határvonalak kijelölésének problémájára. Elsősorban a két esztendeje létesült új művésztelep ifjú mestereinek Szentendrén bizonyára átváltozó, kiteljesedő művészetét. Az ország más tájain aligha merülnek fel ezek a kérdések. A fővárostól távoleső, sajátosan helyi eredetű, sok tekintetben stílárisan is egységesebb kollektívák a kortárs művészet tisztább szervezeti körülményei között dolgoznak - ennek előnyeit és hátrányait is vállalva. A kiállítás értékelése, a hetven művész mennyiségben is jelentős anyagának elemzése minden bizonnyal közelebb visz majd ennek a különös, egyedülálló problémának tisztázásához. Hiszen az eddigi bemutatók, a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban, vagy az Egressy klubban inkább csak leltárszerű számbavételt, s országos jelentőségű mesterek egy-egy művének udvarias névjegyletételét jelentették. Az állandó lakással, vagy ideiglenes bejelentőlappal rendelkezők más-más módon jelzik ezt a főváros B vidék kapcsolatot. S nem a vidéken töltött hónapok száma határozza meg, milyen erős szálakkal kötődik a művész pesti, vagy Pest megyei otthonához. Szentendrén kívül még más városban és községben is élnek művészek, akik fontos helyet foglalnak el a kulturális életben. Ők is részt vesznek a budapesti és az országos kiállításokon és bemutatják műveiket szűkebb hazájukban is. Közösségeket alakítanak ki, műhelyeket és alkotócsoportokat. Még is csak a helyüket keresik, szárnyukat próbálják, vagy számontartott ismert alkotók, akik szívesen beneveznek a versenybe, amely nem is mindig azonos feltételekkel folyik Szentendre és a többi város, falu művészei között. Pedig a névsorból kiderül, hogy a nagy öregek mellett szép számmal munkálkodnak a megyében tehetséges fiatalok, köztük számos Derkovits-díjas is. Az is nyilvánvaló, hogy a szép új műtermes lakásokat is azok az ifjú és középkorú alkotók foglalták el, akik már kiérdemelték az államnak ezt a nagyvonalú gondoskodását. Aki végigjárta a művésztelepeket és szerte a megyében a takaros falusi házak végébe ragasztott műtermeket, talán megérzi azt az alkotói légkört, amely a Pesthez oly közel eső otthonokat betölti és amely végérvényesen oda kapcsolja lakóikat. A tájnak, az életnek lélekző közellétét, amely a művészi invenció számára szinte korlátlan lehetőséget biztosít. Vissza