Pest-budai órák és órások

Előszó

Az ókori és középkori időmérő eszközök - napóra, vízóra, tűzóra, homokóra - alkalmatlanok voltak a pontos idő mérésére. A XIX. században kifejlesztett kerekes órák megjelenése és elterjedése jelentett lényeges előrelépést az időmérő eszközök fejlődésében. A XVI. században a hajtórugó, majd a XVII. század második felében az inga alkalmazása gyorsította az óraszerkezetek tökéletesítését. E két szerkezeti elem szinte napjainkig meghatározó része volt minden óraműnek. A súly vagy rugó által mozgatott szerkezet gyors lefutását akadályozó, az egyenletes, szakaszos mozgást biztosító gátszerkezet az óra pontos járása szempontjából a legfontosabb rész. Nem véletlen, hogy az évszázadok során mintegy 400 féle gátszerkezetet kísérleteztek ki, közülük azonban alig több mint egy tucat vált be. A XVIII. században az óra már szinte közszükségleti cikké vált és a korábbi korokkal szemben elvesztette fényűzési jellegét. Ennek megfelelően az órák tokjának anyaga is megváltozott az addigi arany, ezüst helyett az olcsóbb, könnyebben megmunkálható fát alkalmazták. A XVIII-XIX. században látszólag kevésbé változó óraszerkezetet a kor ízlésének megfelelő barokk, empire, klasszicizáló, biedermeier tokokba építik be, a legváltozatosabb formákat produkálva ezzel. Az óra ugyanis ekkor már nemcsak időmérő eszköz, hanem a lakás dísze, a lakberendezés része, bútordarab is. Az asztalokon, komódokon, szekrényeken elhelyezett szekrényórák, oszlopos asztali órák a lakás hangsúlyos helyén felállított lábasórák, a felakasztott kép és keretórák az idő jelzésén túl az otthonok díszítését is szolgálták. A legszebb lábasórák a XVIII. században készültek. Kialakulásuk a fali konzolórákra vezethető vissza. Az óraszerkezet és a padló között levő szekrény tulajdonképpen a súlyok és a jelentős mértékben megnyújtott inga védelmét illetve takarását szolgálta. Vissza