Perlrott Csaba Vilmos

Előszó

Részlet a könyvből:
„ Tény, hogy reménytelenebb szerelemmel még soha plátói ideál felé senki nem vonzódott, mint Perlrott-Csabában a magyar rög Matisse és benne a francia szellem után" - írta Kállai Ernő Perlrott Csaba Vilmosról 1925-ben megjelent Új magyar piktúra (1900-1925) című kötetében. Kállainak igaza volt, Matisse és a francia festészet Perlrott számára sokáig - bár nem kizárólagos jelleggel -a legfőbb ideált jelentette, amelyre tekintetét függesztve dolgozott. Kállainak ugyanakkor mégsem volt igaza, mert ez a szerelem nem volt reménytelen, s megmaradva ennél a képnél, elmondható, hogy beteljesedett vonzalom volt. Henri Matisse és a francia festészet szelleme adott először formát Perlrott túláradó festői érzékiségének, mintegy megzabolázva annak gesztusait. Az eredmény egy rendkívül izgalmas, egyszerre kirobbanó és visszafogott festészeti modor lett, amely ráadásul egy nyughatatlan kutató elme kíváncsiságával párosult. A pictor doctus (tudós festő) formulát elméletíró festőkre szoktuk alkalmazni, Perlrott azonban a gyakorlatban, kompozícióról kompozícióra gondolta át, értette meg és alkalmazta az éppen példának tekintett elődök képi nyelvét, soha nem titkolva, hogy kivel folytat „párbeszédet", legyen az Matisse, El Greco, Paul Cézanne vagy Lionel Feininger. A racionálisan szervezett képegész iránti igény vezette el Cézanne-hoz, és a kubizmushoz (amint ezt Kállai Ernő is hangsúlyozza), majd tovább, az École de Paris két világháború közötti szakaszának festőihez. Perlrott a legjobb értelemben véve mesterségnek is tekintette a festészetet, a konkrét cél mindig az egyedi, éppen a festőállványon lévő kép lehető legjobb, legteljesebb megvalósítása volt. Olyan nyelvi közegnek tekintette a festészetet, amely szigorú szabályoktól kiindulva ad helyet az egyéni invenciónak, szellemi és érzelmi gazdagságnak. Sokrétű, minden műfajban és azok szintézisben is remekműveket számláló életműve ennek a sokoldalú érdeklődésnek köszönheti létrejöttét.
Perlrott több önéletrajzot, önéletrajzi feljegyzést hagyott hátra. Ezek sajátossága, hogy a bennünk közölt adatok nem egyeznek, a különböző időkben írott vagy elmondott önéletrajzok-emlékezések között számos ellentmondás van, így például a hivatalosan elfogadott születési dátum, 1880. február 2. helyett előfordul, hogy Perlrott 1879. február 7-ét jelölte meg születési adatként. Ennek azonban nincs különösebb jelentősége. Békéscsabán született zsidó családban, előbb zenét tanult, az Iparrajziskola kurzusait látogatta 1897 és 1898 között, majd 1903-ban (van ahol Perlrott 1904-et ír) Koszta Józsefnél kezdett festeni tanulni Nagyabonyban. 1902-1903-ban Koszta szoros kapcsolatban állt a nagybányai művészekkel, többször dolgozott is a művésztelepen, így nyár közepén azt tanácsolta tehetséges tanítványának, hogy további fejlődése érdekében látogassa a nagybányai szabadiskolát. Annak ellenére, hogy van, ahol Perlrott 1904-re teszi első nagybányai megjelenését, a nagybányai lajstromok, valamint Réti István monodgráfiája alapján biztosra vehető, hogy már 1903-ban a városba érkezett. Réti félreérthetetlenül fogalmaz: ,,1903-ban Nagybányára jött a Szabadiskolába, ahol Grünwald Bélát kérte fel a korrigálásra. Ezután 1906-ig az iskolában, 1907-től, első párizsi visszatértétől kezdve az iskolán kívül dolgozott Nagybányán. 19010-ben követte Ivánnyi Grünwaldot Kecskemétre." Ezt támasztja alá az a sajtóközlemény is, mely 1903. április 30-án a jövő hónapban érkezők között említi Perlrott Vilmos és Koszta József nevét. Ami legalább azt vitathatatlanná teszi, hogy Perlrott tényleg 1903-ban töltött három hónapot Koszta mellett Abonyban. Egyik visszaemlékezésében arra is utal, hogy 1903-1904 telén Budapesten Ferenczy Károly szabadiskoláját látogatta; talán ennek is tudható be, hogy Iványi után Ferenczy tanítványa lett Nagybányán is. Vissza