Előszó
A magyar oktatásügy egyik évtizedeken át megoldatlan problémája volt a tehetséggondozás. Mai iskolarendszerünk pedig már nagyon nehezen birkózik meg ezzel a bonyolult feladattal, mert ez pedagógusainktól speciális felkészültséget igényel. Ennek a halaszthatatlanul fontos közügynek egy kis szelete az, amit a Peremvárosi Prímák pályázati név alatt dolgozó négy iskola, a Bókay Árpád Általános Iskola, a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola, a Hunyadi Mátyás Gimnázium (azóta Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium) és a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium a tehetség felismerése, felkarolása, védelme és érvényesítése érdekében végez.
Általában az iskolában dolgozó pedagógusok döntenek arról, hogy meddig beszélhetünk jó képességű tanulókról és hol kezdődik a kiválóság. A tehetség általában kiemelkedő képességet jelent, amelyet nem minden esetben egyszerű felfedezni. A zenei, a matematikai, a sportbéli képesség viszonylag könnyen felismerhető. Nem így az emocionálisan, szociálisan érzékeny, kiváló problémamegoldó képességű gyerekek rendkívüli adottságai.
A tehetségek nevelésénél az első szempont a szemléletmód és a felelősség kérdése. Tudomásul kell venni, hogy a tehetséges gyerekek különböznek társaiktól - még a deviáns magatartás sem ritka náluk s ezért ők is különös figyelmet érdemelnek.
A tehetség ajándék. Ha megfelelően motiválják, gondozzák, ez az adottság az öröm és az alkotás forrásává válik. Hiba azt gondolni, hogy a tehetség „előbb-utóbb úgyis kiderül, s a kiválasztottak segítség nélkül is érvényesülni fognak". A virág is akkor lesz a legszebb, ha életfeltételeit - a napfényt, a vizet, a levegőt, a talajt, a tápanyagokat, a gondozást - a legteljesebb mértékben biztosítjuk számára, így van ez minden emberrel is, s a tehetségessel, mint az átlagosnál érzékenyebbel, különösen így van.
Vissza