A Meseautó magányos utasa

Előszó

Perczel Zita idős korában is magas és karcsú volt. Megjelenése - egyszerű ruháiban is - elegáns, arca - kevés sminkkel is - szép és intelligens. Ha fekete ruhájában, ősz haját kontyba csavarva belépett a Római Magyar Akadémia hangversenytermébe, minden szem feléje fordult. Aki ismerte, örömmel üdvözölte. Aki nem, az is érezte, hogy belépett Valaki. Valaki, aki jelentős személyiség, és aki a magyar kultúrának is reprezentatív alakja. Ha Perczel Zita Rómában volt (nem Budapesten játszott vagy forgatott éppen), nem lehetett elképzelni olyan vernissage-t, koncertet, könyvbemutatót, ünnepséget az Akadémián, amelyen ő ne vett volna részt. Trasteverei lakásából busszal vagy gyalog átjött a Via Giuliára, benézett a könyvtárba, belelapozott a legújabb újságokba, folyóiratokba, majd felment a rendezvényre és mindenkihez volt néhány kedves gesztusa és személyre szabott szava.
Jól tájékozódott a magyar kulturális életben és a politikában, és kitűnő érzéke volt az emberi kapcsolatok finomságai iránt. Remekül átlátta érdekektől és érzelmektől vezérelt szövevényüket. Szép, differenciált stílusban, hibátlanul beszélt magyarul (színpadi dikciója is tökéletes volt idős korában is). Pedig csak az Akadémia rendezvényein és a követség fogadásain volt alkalma magyarul beszélni, valamint akkor, ha otthonában vendégül látta az ezeken a rendezvényeken megismert költőket, festőket, újságírókat, fiatal ösztöndíjasokat vagy régebbi, újra Rómába látogató barátait. Vissza