Előszó
. . . Pfutsch Leopold megvakargatta kövérségtől ráncos tarkóját és lemászott az ágyról, a felesége mellől. Meleg volt a dunna alatt s most végigborzongott, amint a talpa a ház hideg téglapadlóját...
Tovább
Előszó
. . . Pfutsch Leopold megvakargatta kövérségtől ráncos tarkóját és lemászott az ágyról, a felesége mellől. Meleg volt a dunna alatt s most végigborzongott, amint a talpa a ház hideg téglapadlóját érte.
Az asszony a falnak fordulva aludt még.
- Most bezzeg alszik, - gondolta Leopold s a szemefehérje megvillant, amint szőrös nyakát nagynehezen hátrafordítva rátekintett. Aludt szegény. összekuporodva, izzadtan.
Egész éjszaka nyögött és nyöszörgött, nem volt miatta nyugalom. Meleg fedőt hozott neki Leopold, vizet, sört. Még orvosságot is kevert, valami szürkés port kívánt bevenni egy kanál vízben. Mindhiába. Nem szűnt a görcs.
Pfutsch Leopold nagyot ásított. Most a füle mellett csípte valami. Ott is megvakarta. Ördög vigye, nem csoda, ha mindenféle férget hazahoz. Mikor sebei gyógyulása után Rosina közbenjárására s a gróf úr jóakarátából börtönőr lett, nagyon örült a biztonságos kenyérnek, mert mit várhat a sánta katona? De annyi bogarat életében nem látott semmiféle háború idején, mint most a tömlöcben.
Az asszony szaggatottan, önfeledten felszuszszant, aztán aludt tovább. Félig nyitott száján, hiányzó elsőfogai helyén, halk fütyörészéssel járt ki és be a rosszszagú lélegzet. Nem volt már fiatal, özvegyasszonynak, de húsos, tiszta, csinos teremtésnek ismerte meg Pfutsch Leopold az ostrom idején s ha beteg lett, nem tehet róla senki.
Vissza