Pengevilág

Fülszöveg

"Odarohanunk Petschauerhez. Aki hol éri, öleli, csókolja. Az izgalomtól elájul. Karjainkon tartjuk. Mikor magához tér, sír. Mindenki ünnepel, boldogan, fáradtan, kimerülten, de diadalittasan. S arról, akinek a diadalban ugyancsak oroszlánrésze van, szintén nem feledkeznek meg a vívók. Petschauer indítványára behozzák az ősz maestrót, aki könnyes szemmel gratulál a győzelemhez. A vívók a vállukra kapják Santellit, s úgy éljenzik." (1928, Amszterdam, olimpiai kardcsapat-döntő)

"Kulcsár egyedül sétál a terem elhagyatott sarkában, mindenkit elküldött maga mellől, ezt a versenyt most néhány perccel ezelőtt, az utolsó pillanatban egyszer már elveszítette. Hármas holtverseny van, s ki tud előre jósolni. - Ilyen bolondot, mint én... - mondja, mielőtt fellép a pástra, hogy ismét Krisz-szel mérkőzzön. - A kapuból fordultam vissza. - De nem ideges. Mi kezdünk azok lenni. Kezdünk?! Ez már több, mint egyszerű idegeskedés. Az idegek pattanásig feszülnek. Négy órája tart már ez a döntő." (1968, Mexikóváros, olimpiai férfi párbajtőrdöntő)

"Okava mutatja, hogy a magyar vívónő javára ítéli meg a tust. Stefanek lekapja a sisakját, rohan a zsűrielnök felé és azt kiabálja: "Gyere, hadd adjak neked egy puszit!" Szegény kis japán, azt sem tudja, hogy hőköljön hátra ijedtében, mert azt hiszi, rosszat cselekedett. (...) És akkor valaki kitalálta, hogy fürödjenek meg a csarnokot övező park szökőkútjának a vizében. Nem kellett kétszer mondani. Már futottak is ki, kapkodták le a melegítő alsót magukról, s ott álltak öten a kis tó vizében, önfeledt, lánc-lánc eszterláncot játszva. Istenem, ha ezt a fotós látná - gondoltam." (1987, Lausanne, világbajnoki női tőrdöntő) Vissza