Kedves Rezső! Drága Bió!

Előszó

Huszadik századi históriánk igaz dokumentumai (akárcsak Kazinczy idejében) többnyire írói levelezésekben találhatók. A sajtó nyilvánosságát szinte mindig és különösen az 1939 és 1989 közötti félévszázadban korlátok közé szorította a cenzurális politika, a politikai vagy irodalmi emlékiratoktól nem volt idegen az események utólagos korrigálása, a szerzők tevékenységének "megszépítése", mindig az adott korszak kívánalmai szerint. A magánlevelek, már ha egyáltalán eljutottak a címzetthez, ezeknél jóval hitelesebben tükrözik a valóságot. Kivált, ha olyan emberek leveleiről van szó, akiknek életét mindig is áthatotta a közéleti szerepvállalás felelőssége, és akik sohasem kívánták kikerülni a tapasztalataik nyomán felismert igazságokat. Ilyen levelezés Peéry Rezsőé és Szalatnai Rezsőé is: a mögöttük lévő történelmi korszakok őszinte és hiteles dokumentuma.
Az első levelek 1928-ból valók, Peéry akkor tizennyolc, Szalatnay huszonnégy esztendős, az utolsók pedig 1977-ből, ez a dátum mindkettőjük halálának éve. A levelezés így ötven esztendőt fog át: fél évszázad mozgalmas és viszontagságos közép-európai történetét. Az első tíz esztendő az első Csehszlovák Köztársaság időszaka, ezt követi a szlovákiai magyarok fokozódó elnyomásának évtizede, majd a közép-európai régióra nehezedő szovjet uralom első, közel tíz esztendeje, végük az 1956-os forradalom leverését követő két évtized, amelyet Peéry Rezső nyugat-németországi emigrációban, Szalatnai Rezső pedig Budapesten szorgalmas alkotó munkában töltött. A két barát élete szinte egy időben ért véget: Szalatnait 1977 márciusában Budapesten, Peéryt pedig novemberében Stuttgartban érte a halál. Vissza