Peéry Rezső küzdelmei az eszmei barikádokon

Előszó

Ki volt Peéry Rezső? - teszik fel a kíváncsiskodó kérdést soproni környezetemben is nagy néha, ha a neve véletlenül szóba kerül. A válasz a legtöbbször a hallgatás vagy pontatlan, elnagyolt rövid észrevétel, megjegyzés. Azt hiszem, országos színtéren is hasonló a helyzet. Munkássága, művei alapján azonban többet érdemelne az utódoktól, mai magyaroktól. Tevékenysége, küzdelmei során időtálló értékeket hozott létre; olyanokat, amelyek a maguk korában is jelentősek voltak, s a mai kor emberének is sok tanulsággal szolgálnak, szolgálhatnak.
Az 1910-1977 közötti életútjához a keretet a 20. század nagy kataklizmái /két világháború, Trianon/, nagy politikai, társadalmi változásai, átalakulásai /forradalmak - ellenforradalmak; totalitárius rendszerek: fasizmus - kommunizmus/ adták. Élt ő: az Osztrák-Magyar Monarchiában; különböző polgári demokratikus államokban: a Csehszlovák, a Magyar, az Osztrák Köztársaságban, a Német Szövetségi Köztársaságban; két diktatórikus rendszerben: a fasiszta jellegű Szlovák Köztársaságban, a kommunista Magyar Népköztársaságban. Élt néhányszor szabad polgárként, máskor meg belső vagy külső emigránsként. A változások során mindig alkalmazkodnia, új és új életformát kellett kezdenie, kialakítania. Nem szokványos 20. századi élet volt tehát az övé.
Ezekben az időkben tisztán látni, a helyes oldalt megtalálni s ott helytállni a kor emberének nem volt könnyű - Peérynek sem. A sokszínű kavalkádban - nemegyszer mély válságállapotban - vívódások, belső lelki tusák közben, mindenekelőtt a ráció s vele együtt a hit erejére támaszkodva „építette" újra önmagát; s eligazodva a bonyolult viszonyok között megértette azok lényegét - s megkereste, megtalálta újra és újra a maga feladatát, hivatását. A vállalt szerepnek a lehetőségek szabta határok közt minden korszakban, minden helyzetben igyekezett a legtisztességesebben megfelelni, lelkiismeretesen cselekedni. Mindenekelőtt ember, emberséges akart lenni és tudott is az maradni.
Az ész, a szellem és az erkölcs embere volt elsősorban; igényes önmagához s ugyanígy az éppen aktuális környezete irányában - legyen ez a környezet akár Európa, akár a magyar nemzet vagy egy kisebbség, netán egy másik ember. Az egyoldalú szélsőségeket, túlzásokat, leegyszerűsítéseket elvetette; a kirekesztés, a kizárólagosságra törekvés helyett az embereket összekötő szálakat, kapcsokat kereste - ezek előbbre valóságát hirdette. Vissza