Pedagógusok arcképcsarnoka 2011

Előszó

Egyesületünk kiadásában évente megjelenő arcképcsarnok sorozatunk X. kötetét tartja kezében az érdeklődő Olvasó. Jubileuminak is nevezhetjük ezt a kötetet, hiszen kapcsolhatjuk névadónk. Karácsony Sándor születésének 120 éves évfordulójához, továbbá egyesületünk másfél évtizedes működéséhez. Éppen egy évtizede fogalmazódott meg a létrehozó gondolat: foglaljuk értékmentő kötetbe azoknak a pályatársainknak emlékezetét, akik nyomot hagytak tanítványaikban, munkatársaikban, s mindazokban, akikkel emberformáló kölcsönös viszonyban voltak. A kis emberpalánta, amikor végig halad óvodától a felsőfokú intézményig személyisége adottságainak megfelelően fokozatosan kiteljesedik. Mint amikor egy ház szép rendben tégláról téglára felépül.
Mindegyik téglának egyformán fontos helye és szerepe van. Ugyanígy az oktatás rendszerében minden intézménynek, és benne oktató-nevelő tevékenységet végzőnek egyformán fontos szerepe van a személyiség kifejlesztésében. Az óvodának éppen úgy, mint az egyetemnek. A személyiség adottságainak kibontakoztatása, új szintek elérése a korábbi építőelemek hiányában lehetetlen. A pedagógushivatás művelőjének ilyenformán ki van jelölve a helye, és ezt a helyet a felnövő nemzedék iránti szeretettel és alázattal lehet megtalálni és betölteni. Tisztelet és megbecsülés illeti azok emlékezetét, akikről az utánuk jövők elmondhatják, hogy legalább egy téglányival hozzájárultak egy-egy generáció neveléséhez. Kosztolányi Dezső szavaival ők a Volt emberek. / Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. / Nem téve semmit, nem akarva semmit, / hatnak tovább... A mostani arcképcsarnok 147 arcképvázlatát 125 szerző és társszerző jegyzi. Ennél azonban jóval többen vannak, akik közreműködtek az arcképvázlatok végleges formába öntésében, szervezéssel, tanítványi, munkatársi emlékezéssel, vagy éppen fontos adatok gyűjtésében. Jubileumi kötetünket Gyergyai Albert, az író, műfordító és egyetemi tanár mottónak szánt szép gondolata nyitja a tanári pályáról és a jó tanár jellemzőiről. Természetesen nem gondolhatjuk, hogy a mottóban megfogalmazottak minden pedagógusban egyaránt belső kontrollként működnek. Am az bizonyos, hogy a pedagóguspályára tudatosan lépők esetében a választott mottóban rejlő szemlélet kifogástalan és tisztességes munkára késztet mindenkit. A tisztességes munka pedig nem függvénye az adott kor körülményeinek, az elsősorban jellem kérdése. Gyergyai Albert mottóba foglalt vallomása segíthet nekünk, gyakorló pedagógusoknak átgondolni hivatásunk lényegét. Az oktatás kiterjesztése, a pedagógusok bizonyos területeken érezhető kontraszelekciója, a társadalmi átalakulás számottevő változásokat indítottak el. Sürgetően szükséges ezek igényes vizsgálata és a felismert következtetések érvényesítése, ahogyan azt Szent-Györgyi Albert elnök, az Országos Köznevelésügyi Tanács alakuló ülésén 1945-ben megfogalmazta. Tartalmát tekintve most is érvényes beszédének kivonatát kötetünk hátlapján közöljük, s a mottóval együtt ezzel egységes keretbe foglaljuk a kötetünkben szereplő volt pályatársak arcképvázlatát. „És ez a tanács tegyen meg mindent abban az irányban is, hogy felszabadítsa szellemi és testi béklyóitól magát a tanárt is, ...", mondotta Szent-Györgyi Albert. Igen, erre törekszünk mi is, amikor arcképcsarnok sorozatunk immár tíz kötetében 1124 pedagógus életútját és munkásságát mutatjuk be, bizonyítva, hogy a gyermekekre ható egyik legfontosabb személy a pedagógus, ezért nem mindegy, milyen személyiségű emberek nevelik a felnövekvő generációt. Vissza

Fülszöveg

Nekünk kell megformálnunk az új embert és vele az új jövendőt. Nekünk kell helyrehoznunk azokat a rettenetes hibákat és mulasztásokat, melyeket a múlt elkövetett; mert téved az, aki ebben a rettenetes katasztrófában, amely nemzetünket érte, csupán a sors ujját látja. A ma nem más, mint az elmúlt évtizedek jövendője, amelyet az elmúlt tanügy épített. Tekintetünket a jövőbe kell, hogy vessük és a múlt a mai építő munka közepette csak annyiban foglalkoztathat bennünket, amennyiben tanulságul szolgálhat a jövőre és amennyire benne még jó köveket találunk új épületünkhöz, mert nem az a feladatunk, hogy mindent elvessünk, amit a múlt reánk hagyott.
A nevelésnek csak egy célja van: egy bizonyos embertípus kitermelése és első kérdésünk az kell hogy legyen, hogy milyen embert is akarunk formálni? A válasz egyszerű: egészséges testű, akaraterős, jó ítéletű, értelmes, tettre kész, szép célokért hevülő és áldozó embereket, akik meg tudják érteni és élni a szépet és nagyot minden téren, akik az életüket ki tudják tölteni tartalommal, akik megértik a dolgok összefüggését, akik átérzik azt, hogy emberi közösségben élnek. A lényeget tanítsuk, szépen, egyszerűen és világosan, mert a lényeg mindig szép, egyszerű, világos és gyönyörűsége a szellemnek. Tanításunk ne csak az emlékezetet terhelje, de tanítson egyben gondolkodni, megérteni. Költse fel az önálló gondolkodás, vizsgálódás és cselekvés vágyát. És ez a tanács tegyen meg mindent abban az irányban is, hogy felszabadítsa szellemi és testi béklyóitól magát a tanárt is, hogy a tanárból megint művész, pap és apostol lehessen, a tudás és emberségesség apostola. De mi nemcsak egyének vagyunk, hanem egyben egy közösségnek a tagjai is. Így a tanításnak és nevelésnek nem egyetlen célja a kiváló egyén nevelése, de egyben olyan egyéneket kell nevelnünk, akik a közösségbe is jól beillenek. Kétféle közösségben élünk: egy nagy emberi és egy szűkebb nemzeti közösségben. Bele kell hát, hogy oltsuk tanítványainkba a nagy emberi közösség tudatát és a nagy emberi eszmények közösségét. A nemzeti közösség pedig azt jelentse, hogy mi, akik egy nemzet határain belül élünk, mi összetartozunk, egymásra vagyunk utalva és meg kell tanulnunk ezt a közösséget szeretni, érte dolgozni és áldozni. A magyar gyermek és magyar jövő mindennél fontosabb, és ha azon mindannyian teljes erővel és odaadással munkálkodunk, igyekezetünk eredménye nem maradhat el. Vissza