Pécsi Sándor

Előszó

Részlet a könyvből:
"1972 őszén, pontosabban november 4-én, egy borús reggelen kedves foteljében üldögélve, orráról félig lecsúszott szemüveggel, a Falstaff gyűrött, agyontanult szereppéldányával kezében érte a halál. A windsori nagy mókamester szerepére készülvén váratlanul, lelki és fizikai erejének teljében, ötvenévesen állította meg szívét egy vérrög. Pedig az utolsó napokban nagyszerű kondícióban volt. Ként nappal azelőtt este látta Brook híres Szentivánéji álom előadását a Vígszínházban, s másnap a próbákon azzal akarta elbűvölni kollégáit, hogy kézen járt a színpadon. Elragadta a Brook-színészek akrobatikus ügyessége, s mutatta, bizonyította, lábaival a levegőben kalimpálva, hogy lenne ő még ötvenévesen is olyan Zuboly, mint ifjú, angol kollégája. Ez a kézenállás árthatott meg neki (hiszen lábaiban már többször volt trombózis), s most a vérrög talán a hirtelen mozdulat miatt elszabadult.
A Hattyú előadása aznap este elmaradt. A Madách Színház Lenin körúti épületére fekete gyászlobogó került, félbemaradtak a Falstaff próbái. És kegyeletképpen le is mondtak a bemutatóról.
A Nemzetiben aznap este a Rosenkrantz és Guildenstern című színművet játszották. Kálmán György a Színészkirály szerepében azt mondta a halálról: "Egy ember, aki nem jelenik meg többé a színen - ennyi az egész." Ez az egyszerű mondat hirtelen mélyebb értelmet kapott, összesűrűsödött a levegő, Sinkovits Imre szeme könnyes lett, Kálmán saját mondatát visszahallva megdermedt.
Nemcsak a színházakban a kollégák, a rokonok és az ismerősök, de egy egész ország gyászolta Pécsi Sándort." Vissza