Pécsi portrék 1995-1998

Előszó

Mikor, mivel, hogyan kezdődött?
Harnóczy: 1994 őszén Fogalmazódott meg a gondolat, hogy a barátainkat és ismerőseinket érdemes lenne lefényképezni. Életemet a város kulturális életéhez kötődően töltöttem el. Kapcsolatba kerülhettem azokkal, akik a város kulturális életét lényegileg meghatározták. Igen lényeges volt, hogy Körtvélyesi László műtermében és az ő hathatós szakmai segítségével készült 1995-ben egy kiállítási anyagom, ami alapvetően portrékból állt. Azt gondoltuk, hogy ezt Folytatni kell, méghozzá közösen.
Laci, te miért és hogyan kapcsolódtál ehhez az ideához és a vállalkozáshoz magához?
Körtvélyesi: Egyrészt, mert nagyon szeretek közös munkákban résztvenni, bármennyire is magányos tevékenység a Fotografálás, másrészt azért, mert elég izgalmas, amikor azonos témákat vagy problémákat közösen kísérelünk meg felvetni, később fotográfiában megfogalmazni.Természetes volt az első sorozathoz való kapcsolódásom, hiszen az ötlettel, a megoldás formájával és a kiszemelt szereplők kilétével tökéletesen egyetértettem. Természetes volt, hogy ráálltam az együttműködésre, és valódi izgalommal vettem részt benne. Minthogy mi jelen vagyunk ebben a városban a munkánkkal és fotográfusi mivoltunkkal is, talán óhatatlanul egyszer ennek ki lehetett fejeződnie egy ilyen arcképcsarnok elkészítésével.
Milyen megfontolások alapján választottátok ki „hőseiteket"?
Harnóczy: Két szempontot akartunk érvényesíteni. Szerettük volna, ha a Pécs város kultúrájában jelenlévő, azt alakító emberek - akik a művészetek, a tudomány, sport és oktatás területén tevékenykednek és megnyilvánulásaik „művészi" foka felől semmiféle kétségünk nem volt - mind szerepelhettek volna a kiállításon. A másik lényeges megközelítés az volt, hogy legyen valami közünk hozzájuk, hogy adjanak alkalmat érdeklődésünk bizonyítására. Nemcsak barátokat fényképeztünk, hanem olyanokat is, akik egyszerűen szimpatikusak voltak, és nem zárkóztak el attól, hogy eljöjjenek a műtermünkbe. Minthogy ketten, egyenrangú alkotótársként készítettük a felvételeket, fontos volt tudnunk, hogy melyikünk kit kíván bevonni a munkába. Lehet, hogy nem is különös, de végül az elkészített listák kb. 90%-ban átfedték egymást.
Az első látásra az, amit csináltatok, majdhogynem társadalompolitikai, vagy kulturális politikai értékkel is rendelkező gesztus. A személyes és más irányú művészi törekvések is tapadni tudtak ehhez a vállalkozáshoz, vagy megalkuvásokra is kényszerültetek?
Körtvélyesi: A dokumentumértéken túl valami sajátosan nemes formát és minőséget képzeltünk el. Igenis szándékunk volt olyan dokumentumokat készíteni, melyek a fotó legnemesebb hagyományait követve valósulnak meg. Nem tagadható, hogy volt bennünk késztetés arra, hogy a dokumentációt a köznapi fölé növő műtárgyként érvényesíthessük, még ha a kiállítás mellett könyvben is jelennek meg. Nemcsak azt akartuk, hogy egy válogatott arcképcsarnok jöjjön létre, hanem azt is, hogy ezen belül az egyes fotográfiák jellemzően izgalmasak, formai és anyagi mivoltukban figyelemreméltóak legyenek. Vissza