Pécsi József - Fényképeskönyv

Előszó

Pécsi József (1889-1956) fényképész volt, a szakma nagyon kevés aranykoszorús mestereinek egyike, fotóművész, számtalan kiállításon megmérettetve, több tucatnyi díjjal elismerve. Szakíró, akinek félszáznál több cikke, tanulmánya, több könyve jelent meg, némelyik fél évszázadnyi szünet után újra. Szaktanár, aki az első fényképészeti szakiskolát hozta létre Budapesten és vezette 1913-tól, majd Dorottya utcai műtermében működtetett nemzetközi iskolát, ahol több, később világhírre jutott fényképész tanult. Lapszerkesztő, aki A Fényt, a Magyar Fotográfiát szerkesztette, s nem is akárhogyan. Megmaradtak, fel lehet őket lapozni. Műgyűjtő, aki páratlan ízléssel és szakértelemmel volt képes XVII. századi francia bútorokat, flamand kárpitokat, habán kerámiákat, ékszereket, érmeket és más iparművészeti tárgyakat szakérteni, megvenni, és a megfelelő helyekre elhelyezni. Ráadásul műtárgyfotográfusként is jelentőset alkotott. Igen, mindez belefért egy élet 65 évébe, ráadásul mindegyikből a legjobb minőség. Valamennyi itt felsorolt tevékenysége valahogy, valamilyen formában összefüggött a többivel is, amit kitalált elméletben, azt megcsinálta a gyakorlatban, amit megcsinált, abból hamar született cikk, tanulmány, írás, ez másnap bekerült az oktatói tevékenységébe. Közvetlenül vagy közvetve az egész magyar fotográfia tanítója volt.
Személye, munkássága nélkül bizonyára még ennél is csonkább lenne a magyar fotóművészet története.
Amihez hozzányúlt, képletesen arannyá változott kezei között, pedig alkimista az aztán biztos nem volt. Fotóművészként piktorialista portrékkal, kosztümös önarcképekkel, nemes eljárásos tájképekkel indult a huszadik század elején, amikor a fotográfia és a művészet kapcsolata koránt sem volt problémamentes, majd az új tárgyiasság eredményeit magába olvasztó reklám- és divatfotók, csendéletek, aktok következtek, hogy aztán a modern, de a klasszikus művészetek szabályait mindig magukon hordozó arcképei bizonyuljanak maradandónak. Fotói sok esetben, művészi magatartása, kisugárzása mindig iskolát teremtett. Érdekes arcvonásai sok képzőművészt ihlettek meg, csaknem negyven festmény, szobor, rajz, grafika próbálta rögzíteni a Pécsi-jelenséget, Gulácsy Lajos, Korb Erzsébet, Pátzay Pál, Vilt Tibor és mások által. Egyike az itthon maradt, ennek ellenére a világ által lassan el és megismert kevés számú magyar fotográfusoknak. Vissza