Pécs panoráma

Fülszöveg

A szerzőről
Kalmár Lajos 1967-ben született. Pécsre gimnáziumi tanulmányai után került: az egyetemen irodalmat és nyelvészetet tanult. Megfogta a város hangulata; itt maradt. Az egyetem utolsó éveiben a helyi múzeumnál dolgozott, fotózni kezdett, és néhány év alatt professzionális fotográfussá érett.
Első vidékiként nyert Pécsi Józsefösztöndíjat, majd több más díj mellett a 'Fiatal Magyar Fotó '90 után' kollekció-díjával és az Esztergomi Biennálén a 'Forte' különdíjával jutalmazták, valamint elnyerte az 'ArtsLink USA' ösztöndíját.
Az olvasó Kalmár Lajos harmincötödik fotóalbumát tartja a kezében, amelynek szövegét feleségével, Mónikával együtt írták, s amelynek képei a lassan húsz éve épülő archívum legszebb darabjai. Perspektívakorrekció, panoráma, légifotó, zsánerek, hajnali és félestés képek- szakmailag így írható le leginkább kulcsszavakban az album. Ezenkívül pazar nézőpontok, ritka látószögek, mediterrán hangulatok, ritka pillanatok jellemzik Pécs talán eddigi legszebb... Tovább

Fülszöveg

A szerzőről
Kalmár Lajos 1967-ben született. Pécsre gimnáziumi tanulmányai után került: az egyetemen irodalmat és nyelvészetet tanult. Megfogta a város hangulata; itt maradt. Az egyetem utolsó éveiben a helyi múzeumnál dolgozott, fotózni kezdett, és néhány év alatt professzionális fotográfussá érett.
Első vidékiként nyert Pécsi Józsefösztöndíjat, majd több más díj mellett a 'Fiatal Magyar Fotó '90 után' kollekció-díjával és az Esztergomi Biennálén a 'Forte' különdíjával jutalmazták, valamint elnyerte az 'ArtsLink USA' ösztöndíját.
Az olvasó Kalmár Lajos harmincötödik fotóalbumát tartja a kezében, amelynek szövegét feleségével, Mónikával együtt írták, s amelynek képei a lassan húsz éve épülő archívum legszebb darabjai. Perspektívakorrekció, panoráma, légifotó, zsánerek, hajnali és félestés képek- szakmailag így írható le leginkább kulcsszavakban az album. Ezenkívül pazar nézőpontok, ritka látószögek, mediterrán hangulatok, ritka pillanatok jellemzik Pécs talán eddigi legszebb fotóalbumát.
Egy időben a lépcsőház a városhoz tartozott. A kaput nem zártuk - nem volt ki elöl. Ha betévedt valaki, akadt szem, hogy meglássa, és akadt száj, hogy szóvá tegye. Más kérdés, hogy a száj a vicéhez tartozott, és a segédházmestert eléggé lehetett utálni. Ám aki kiváncsi volt, milyen a kovácsoltvas korlát, vagy hogy néz ki a mennyezetfreskó, bejöhetett, lefényképezhette a lépcsőházat, a belső udvart, sőt, meleg napokon Szilcz bácsi megvendégelte pár pohár hűvös sörrel. Márpedig tikettest keríteni ősszel sem volt könnyű feladat.
Ezekben az években a lépcsőház éppúgy hozzátartozott a lakáshoz, mint a városhoz. Tímárék vacsoráinál a vestibule-ben is feszengtek néhányan. Viszont ezt a vice sem vette zokon, és nem tette szóvá. Amikor elhívtuk a Vajta kárpitost, kicipelte a füles fotőjt a grádics mellé, és ott kopácsolt. Ha átmentünk Vass szomszédhoz, tojásért, senkinek eszébe nem jutott becsukni az ajtókat. Tárva-nyitva állt minden, és a gang kielégítette ki nem mondott vágyakozásunkat, hogy szeretünk túlfolyni a tárgyainkkal a falakon.
Nem csak csenevész virágok, babakocsik, biciklik sorakoztak az ajtók előtt, hanem kicsordultak a nevetések, az illatok, a veszekedések, a történetek is. A sok íz, szín és hangulat ott lengedezett az udvaron, fölkűszott a cserepek fölé, összekeveredett a kémények titkaival, és szép lassan betöltötte a várost. Távoli rokonom meg is jegyezte, hogy jó lehet itt lakni.
Sz. Koncz István Vissza