Pécs

Előszó

Ahogy időben közeledünk a mához, Pécs egyre jobban kezd hasonlítani mai önmagához városképileg, szellemi életben, munkamegosztásban, társadalmi összetételében. De mégis ezerarcú, változó és egyre bonyolultabb. Szegény, beteg Kóczián Sándor költősorsa, életérzése alig hasonlítható a sötétedő pécsi utcán fáradtan hazatérő kisdiák Babits Misiéhez. A világhírű gyárat alapító Zsolnay Vilmos nem érthette meg a századforduló pécsi polgári progresszióját és az izmosodó munkásmozgalmat. Itt élt és harcolt a jobb életért Doktor Sándor és Hajdu Gyula, de voltak a városnak munkásnyúzó kapitalistái, sztrájkőrei és sztrájktörői is. Az 1923-ban Pozsonyból idetelepített egyetemen híres professzorok tanítottak és később híressé lett diákok tanultak. A város, amelyről Fülep Lajos 1930-ban azt írta, hogy Pest után a "legvárosabb városunk", szülőhelye volt Breuer Marcellnek, Forbáth Alfrédnek, Vásárhelyi Viktornak, ám nem tudta megtartani világhírűvé vált fiait. De itt született a neves horvát festő Zlatkó Prica, a szeparatista szerb Dobrovics, és itt volt "hadapród" a Glembai család európai hírű írója, Miroslav Krleza is.
Milyen ez a város? Ősi, kétezer éves! Utak és tájak találkozója! Ötnevű, öttornyú, ötútú, az ötödik legnépesebb magyar város. A délre néző hegy mediterrán klímájú oldalán szőlőt, mandulát, fügét, gesztenyét termő város. Római preasesi, ókeresztény és magyar püspöki város. Román, reneszánsz, török, barokk, neoklasszicista, szecessziós, eklektikus, szocreál és modern épületek városa. Műemlék és múzeumváros. Szűk, kanyargós belvárosi utcák; a szép barokk kapu mögé rejtett, zárt, de ma kinyíló "zenélő udvarok" városa. Szén és urán, bőr, kesztyű, sör és a Pepsi Cola városa. Diákváros, egyetemi város. Régióközpont. Vissza