Előszó
Pázmány kétségkívül legkiválóbb irodalmi nagyságaink egyike. Nemcsak a vele egy véleményen levő kortársak, hanem még ellenfelei, sőt irodalmunk legjelesebb műbírái is magasztalják.
Valóban, arra a helyre való, a melyen Kazinczy, Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, szóval legékesszólóbb nagy embereink, prózai s költői nyelvünk legnagyobb mesterei fénylenek.
Még ha nem volnának is Pázmánynak oly jeles írói tulajdonságai, mint a milyenekkel valóban bírt, akkor sem illenék teljesen elhanyagolni, vagy - úgy szólván - kiveszni engedni műveit. Mert Pázmány műveire is illik, a mit Montesquieu mondott a maga művéről, a melyben a törvények lelkéről ír: inkább helyeslik majd, mintsem olvassák; a mit Lessing, Klopstock Messiásáról: sokan dicsérik, de kevesen olvassák, bár dicsérnék kevesebben és olvasnák többen; és a mit Greguss Kölcsey munkáiról: ama könyvekből valók, a melyeket mindenki dicsér, de kevesen olvasnak. Pázmány műveinek eredeti, azaz első kiadásai igen ritkán találhatók valahol; és habár a nagy embert követő nemzedékek kegyelete egymásután többször kiadta egyes műveit, a Kalauzt, a Beszédeket és Kempis Tamás fordítását, mindazáltal ezek is annyira elfogytak, hogy ma csak elvétve, leginkább régi könyvtárakban, akadhatni rá e művek egyik vagy másik, de többnyire megrongált és hiányos példányára.
Éppen azért, mert nehéz műveihez férni, csodálhatni-e, ha ama nagy írónk és szólónk szellemi hagyatékát nem ismerjük eléggé?
Vissza