Pázmány kalauzának I. és II. könyve

Előszó

A XVI. és XVII. századnak eleven vallási vitatkozásai igen fejlesztették nyelvünket, de a XVIII. századnak szomorú politikai állapota természetes fejlődésében felette megakadályozta.
Azonban, a visszahatás természeti törvénye szerint, nagy gazdagságú s nagy fejlődő képességgel bíró nyelvünk szunnyadásából felébredt, és csakhamar oly ifjú erő pezsgésének adta tanúbizonyságát és fejlődésében oly bámulatraméltó haladást tett, mint oly rövid idő alatt más nyelv még soha.
Az úgynevezett nyelvújítás, számos oknál fogva, csakugyan elkerülhetetlenül szükséges volt. Sok jóakarattal, nagy philosophiai készültséggel, a külföldi művelt nemzetek irodalmának kellő ismeretével, tiszta ízléssel, lelkes hazafisággal, de nem elegendő nyelvtudománnyal fogtak legjobbjaink a nagy munkába. Ez az oka, hogy nyelvünk - a művelt nemzetek nyelvének történetében páratlan - erőszakos újításon ment keresztül. A helytelenül alkotott új szók, az idegen kifejezéseknek szórói-szóra való fordításai, a szórend és a mondatszerkesztés ellen való vétségek - nyelvünk eredetiségének,- gazdagságának és szépségének rovására - befészkelték magukat és egyszersmind számos eredeti, tősgyökeres magyar szót és kifejezést szorítottak ki.
Minthogy a nyelvújítást idegen példák nyomán hajtották végre, nyelvünk sokat vesztett eredetiségéből, vagyis abból a sajátságos magyarosságból, a mely ma már csupán régi íróinknak műveiben lelhető fel, a melyeket azért fel kell keresnünk, ha kellőképen meg akarjuk ismerni nyelvünknek tulajdonságait, természetét és lelkét. Vissza