Előszó
Szükségesnek éreztem, hogy az egészségügy szürke eminenciásairól is maradjanak nyomok az utókornak. Nagyon fontos láncszem a beteg gyógyításában a gyógyszerész és segítői, gondoljunk csak bele, hogy ők azok, akik utoljára találkoznak a gyógyulni vágyó emberrel. Türelem és empátia ez a két kulcs szava munkájuknak.
Rajtuk is életek múlhatnak, habár ez a kívülállónak nem tűnik fel, szerencsére. Ők azok, akik még egyszer végiggondolják az adagolást, a gyógyszer erősségét, összeférhetetlenségét, mielőtt a beteg ember kezébe adják. Gondolom, aki nincs a szakmában arról sem hallott, hogy milyen fontos a pontosság, precizitás munkájukban. Aki frissen bekerült ebbe a körbe, tapasztalhatta az ellenőrzés szigorát, rendszerességét, mind helyben, mind pedig a felettes szervektől. Ha bármilyen hiba történik az országra szóló hír, hiszen szerencsére ritkán fordul elő gyógyszercsere. Ez annak az eredménye, hogy mindig 100 %-on dolgoznak, mindent háromszor ellenőriznek. Míg a Gyógyszertári Központok működtek, a szakfelügyelő mintát vitt, szúrópróbaszerűen, havonta.
Ez nem is szakma, hanem hivatás, és ha a fizetséget nézzük, amely mindig az országos átlag alatt volt, akkor nyugodtan írhatom alázatos szolgálat az emberek egészségéért. Az egészségügyi felvilágosítás itt természetesen folyamatosan működik, nem kampányszerű, nem a miniszter felhívására történik.
Aki gyógyszerésznek készül, azután is, hogy elolvasta szerény írásomat, azért arra számíthat, hogy egy csodálatos világba kerül. Foglalkozhat emberekkel, segíthet problémáik megoldásában, láthatja, hogy néha egy pár perces beszélgetés után már jobb kedvűen távozik a hozzájuk forduló beteg ember. Alkothat, akár a művészek, hiszen egy kúp, egy kenőcs, egy pilula elkészítése nem csak napra kész tudást, hanem jó kézügyességet is kíván. Kiélheti adminisztrációs éhségét is, hiszen modern számítógépes könyveléssel kell foglalkoznia. Gazdálkodási hajlamra is szükség van, mert most már nincs, aki megmondja, mit és mennyit rendelhet.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal