Lossonczy Tamás

Előszó

„Belsőnkben az irracionális sejtelem és a tiszta ész új formarendszerének összeolvadását érzem."
E fenti önvallomásrészlet akár Lossonczy Tamás sokszínű, de az ellentéteket, dichotómiákat, a különböző pólusokat végső soron egy magasabb fokú egységbe integráló művészetének emblémája lehetne. A továbbiakban meg szeretném kísérelni, hogy bemutassam e szintézis létrejöttének különböző szintű és metódusú fokozatait a művész életművében.
Lossonczy Tamás generációját, pontosabban annak az Európai Iskola és a Galéria, a Négy Világtáj körül csoportosuló tagjait gyakran említik a magyar avantgárd második nemzedékeként. Kétségtelen, ezek a művészetünkben először a 20-as, 30-as évek fordulóján, majd az évtized végén, illetve 1945-48 között szervezetten fellépő alkotók részben visszanyúlnak a klasszikus avantgárd programjához s ismételt jelentkezéseikkel minduntalan kísérletet tesznek a magyar művészet folytonossági hiányainak megszüntetésére. Körülményeik - a munkájukat, célkitűzéseiket megnehezítő, majd időről időre lehetetlenné is tevő honi társadalmi-művészeti-politikai viszonyok s a program időszerűtlenségét adott esetben megkérdőjelező, a világ művészetében bekövetkező módosulások - folytán törekvéseik összessége nem annyira az avantgárd, mint inkább - a modernizmus negatív konnotációjú használata miatt - a szintén kissé problematikus progresszív jelzővel illethető. A Lossonczy-oeuvre-t - a pályakép felvázolása mellett - e közegben célszerű elhelyezni. Vissza