Pásztó zenei emlékei

Előszó

Nem szabályos zenetörténeti kötetet tart kezében az olvasó. A Pásztó zenetörténete helyett a jelen cím a nem-szakemberek számára is jelezni kívánja, hogy a város zenei múltját, azaz zenetörténetét nem könnyű megírni. Hiányoznak hozzá a megfelelő dokumentumok, csakúgy, mint a teljes magyar zenetörténet vonatkozásában, melyre többek közt Rajeczky Benjámin a magyar és nemzetközi zenetörténeti kutatás kiemelkedő képviselője, a város egykori lakója emlékeztetett különböző zenetörténeti munkáiban. Ennek a könyvnek a megírására ő lett volna a legilletékesebb. Felkérést is kapott a kötet elkészítésére. A Városi Polgármesteri Hivatalban 1984. április 13-án tartott ülésen megtárgyalt könyvkiadási tervek közt három könyv elkészítése szerepelt: a középkori Pásztó megírása régészeti, az apátság történetének megírása egyházi szempontból, valamint Pásztó zenei hagyományainak megírása a 18. század végétől. Rajeczky tanár úr többször említette, hogy „kevés az adat" a könyv megírásához. A kutatást azonban megkezdte, mert hátrahagyott jegyzetei között van egy dosszié, melyre piros nagybetűkkel írta rá: „PÁSZTÓ MONOGRÁFIÁJA. Tisztelt egykori zirci főapátja, Békefi Remig- aki megírta a pásztói apátság történetét, felvette Rajeczkyt a ciszterci rendbe, elindította a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium létrehozását - nyomdokain haladva azonban az egyháztörténeti mű megírásának látott neki, hogy 1991-re, a pásztói ciszterci apátság alapításának 800. évfordulójára készen legyen. A végső simításokat ezen a munkán sem végezhette el, így azt a ciszterci rendtárs, Badál Ede rendezte sajtó alá, s a mű, bár csak Rajeczky halála után, mégis megjelenhetett az évforduló évében.
A könyv szabálytalanságát nem az adja, hogy Pásztó kiváltságos városi rangra emelésének 600. éve ünnepi évfordulójára készült. A városi rang a gyakorlatban hallgatólagosan már a 13. században megvolt. Ennek jele például, hogy Pásztó ún. hiteles helyként működött, melyet egy 1264-es adománylevél tanúsít, továbbá vásártartó hely volt, ahol a budai kereskedők is gyakran árusítottak. A rangot kiváltságlevéllel 1407-ben erősítette meg Luxemburgi Zsigmond. Vissza