Fekete vörös fehér

Előszó

Fekete-vörös: a forradalom színei, az orosz konstruktivizmus emblematikus színösszetétele. De leginkább talán az oroszországi festő-konstruktőr, El Liszickij nyelvezete a piros ékek, fekete háromszögek, fehér négyszögek öntörvényű világa. Színek és formák, amelyek egyúttal magukba rejtik, s időről időre érvényesítik a mozgás, a forgás, a repülés lehetőségét, a szárnyalás élményét. S noha a nyelvezet megteremtője, El Liszickij már több mint egy félévszázada halott, az, amit ő elképzelt, papírra vetett, képben, grafikában, makettben megvalósított, az érvényét azóta sem vesztette el. Új és új formában, új és új változatban támad fel újra, és korszerű alakot, formát ölt. A húszas évek utópiája ma, a posztmodern korában ugyanolyan aktuális, mint régebben volt, és számos művész számára az egyetlen lehetséges gondolkodásmódot jelenti. Ezek a művészek - legyenek festők, szobrászok, grafikusok, fotósok vagy akár építészek, közös nyelvet beszélnek, s ezen a nyelven, az adott ikonográfia, az adott formarendszer segítségével - szavak nélkül is megértik egymást.
Kovács Tamás számára - akárcsak a többiek számára is - a húszas évek konstruktivizmusa alapvetően támpontot, referenciát jelent, ahonnan elindulhat, hogy a maga saját szemléletét, stílusát kialakítsa. A kiindulás, a referencia nem szűkül le egyetlen életműre - még El Liszickijére vagy Alekszander Rodcsenkoéra sem. Kortársaik, barátaik munkáinak együtteséből formálódik az a homogén közeg, amit ők a magukénak tekintenek. Vissza

Fülszöveg

Az album, amely Kovács Tamás László munkáit mutatja be, nem törekszik teljességre, hanem azokra a szobrokra, reliefekre, grafikákra koncentrálja figyelmét, amelyek együttesen - leginkább a fekete-vörös-fehér árnyalataiban - egyszerre autonóm és dinamikus világot hoznak létre. Ennek a világnak saját értékrendje van, amely lényegileg független a kortárs divatoktól. A művész így vall erről: „Úgy gondolom, hogy nagy elődök és igen komoly mesterek gondolatainak vagyok szerény katalizátora. Katalizátor a magam feszes, szűkszavú megfogalmazásával és leplezett, túlburjánzó érzelmeivel. 14 éves koromban találkoztam egy korszakalkotó gondolkodó kinetikus szobrásszal, Dargay Lajossal. Ő mutatott be második mesteremnek, Fajó János festőművésznek. A plasztika világát Dargaytól, a festőit Fajó Jánostól tanultam.
Az egyetlen életemet megszólító habitus - életforma a konstruktivizmus volt. Olyan világra találtam benne, amiben benne rejlett Rubljov ikonművészete - melyet legjobban Tarkovszkij értelmezett újjá, jelenített meg számomra. A korábbi ismert irányzatokkal szemben egy olyan művészetet testesített meg, ami szinte szárnyalni tudott. Ez a konstruktivizmus, ez a szárnyalás áll hozzám a legközelebb."
(2009. Január) Vissza