Előszó
Dokumentumgyűjtemények és politikai esszék korát éljük Dokumentumokat összegző kiadványok készülnek, mert az elmúlt évtizedek egyirányú politizáltsága elzárta a társadalmat olyan adatoktól, tényektől, amelyek nem feleltek meg a hatalmon lévő ideológiai és politikai törekvéseknek. S politikai esszék születnek, mert a gyors társadalmi, politikai változások nem kedveznek az elmélyült, megérlelt tudományos analíziseket tartalmazó műveknek. A társadalomtudományok is sebesen aktualizálni igyekeznek azt a tudást, amelyet felhalmoztak.
Súlyos, dokumentatív erejű ez a maholnap 150 évet felölelő kiadvány, amelyet most az olvasó a kezében tart 150 év minden választási eredményét, az ezek nyomán létrejött parlamentek összetételét és pártjait igyekszik tényszerűen és teljeskörűen bemutatni. Az 1848-cal kezdődő dokumentumgyűjtés nem önkényes kijelölés. Ez az időpont, amikor a rendi képviselet népképviseletté alakult át Magyarországon. Azt is mondhatnánk, hogy a kötet tehát az összes népképviseleti alapon választott országgyűlés, 35 választás, az országgyűlés elnökei és alelnökei, valamint a közel 150 éves periódusban szerveződött pártok adatait tartalmazza.
Miután a választások a társadalom politikai mozgásának kiemelkedő eseményei, természetes, hogy a korszakolás is szorosan kapcsolódik a jelentősebb társadalmi krízisekhez vagy reformfolyamatokhoz: 1848-tól az I. világháborúig kezdődik, a két világháború közötti időszakkal folytatódik és az 1944-től napjainkig tartó harmadik korszakkal zárul. A téma természete miatt némileg másként tagolja a kötet a pártok időrendi felsorolását. Itt külön fejezet foglalkozik pl. a legutóbbi években, hónapokban, hetekben alakult régi-új vagy teljesen új pártok adataival. Nem a szerző hibája, hogy a kézirat nyomdába adása után a magyar pártstruktúrában bekövetkezett újabb változások a dokumentumok között már nem szerepelhetnek. Érdemes kiemelni, hogy az 1848. V. törvénycikk alapján választójogosultak számát az összlakosság kb. 7%-ára becsülték. Ez a korabeli Európa országaihoz viszonyítottan egyáltalában nem kevés, bár nagyon messze van az általános, mindenkire kiterjedő választójogtól, és elmarad a francia jakobinus mozgalom kb. 30%-os választójogától is.
A kiegyezést követően, elsősorban a vagyoni cenzusok növelésével a választójogosultak száma jelentősen csökkent, mintegy 4,5-5%-ban állapodott meg, és lényegében az első világháborúig változatlan maradt Ez a megmerevedés eredményezte, hogy Magyarország ebből a szempontból is fokozatosan lemaradt az európai fejlődéstől, hiszen ott, különösen az évszázad utolsó negyedében, fokozatosan szélesítik a választójogosultak körét.
A világháborút követő két forradalom elvileg elfogadja az általános választójogot, bár néhány cenzusnak minősíthető kizáró okot fenntart. A Tanácsköztársaság idején, szovjet mintára, elsősorban a társadalmi osztályokhoz tartozást és más politikai kizáró okokat ismer.
A Horthy-rezsim sem tud kitérni a választójog kiszélesítése elől. Erre nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai okok is rákényszerítették. A forradalmakat leverő és a jogfolytonosság elvére helyezkedő új hatalomnak nemzetközileg el kellett magát ismertetni. Az első választójogi rendelkezés, amelyet a Friedrich-kormány adott ki, az állampolgárok mintegy 30%-ának adott választójogot. Az 1925. évi választójogi törvény ezt már leszállítja, és kb. 25% körül stabilizálja. Végül is az általános, minden nagykorú állampolgárra kiterjedő választójogot az 1945. évi VIII. tv. vezeti be. Azóta kisebb módosulásokkal az általánosság elve érvényesül a magyar választójogi törvényekben és választási gyakorlatban.
Vissza