Előszó
Részlet:
"No, Isten nevében! Kezdjünk hozzá... Sok mindenről kellene beszélnem, amiről eddig nem beszéltem, és sok mindenről, amiről tán sokat is. Életem tiszta könyv, amiről nem beszéltem, azzal...
Tovább
Előszó
Részlet:
"No, Isten nevében! Kezdjünk hozzá... Sok mindenről kellene beszélnem, amiről eddig nem beszéltem, és sok mindenről, amiről tán sokat is. Életem tiszta könyv, amiről nem beszéltem, azzal is, s ezt leginkább Garai Kati, egyetlen feleségem tudja (bár ő jobban szereti, ha Kiss Katinak nevezik), aki 47 éve tanúja ennek az életnek, mondhatnám sorsnak is. Titkaim, miként előtte, a világ előtt sincsenek.
Háborúban születtem, 1943. március 19-én, s édesanyám, Pusztai Mária Hajdani cselédlány, majd varrónő, a körülmények ellenére is sokat énekelhetett (mit nagyon szeretett és tudott is), és ennek lelkiségét, szíve alatt a vérlökéseket - a tudomány ma már igazolja - a benne mind erőszakosabban élő jeleket adó magzat is érezte és fölfogta. ("Szeretetben fogantatnak mindenek" - írtam egy versemben). Ráadásul 6 ujjal születtem a bal kezemen, s a hatodikat rögtön eltávolították. Ez azonban véletlenül más következményekkel is járt. Ványadt, gyenge kis csecsemő voltam. Családunk viszont, kivált édesanyám, bigott katolikus volt. Nem remélték, hogy megélem a keresztelésig tartó időt, s hogy ne "pogányként" haljak meg, házilag sürgősen megkereszteltek. Ez viszont balul sikerült. Ugyanis - emlékezem rá későbbről - a keresztvíz és az ecet két egyforma üvegben volt a konyhaszekrényben, s nagyanyám a kapkodásban az ecetet kapta le. Csak nézték, mért vinnyog az a kisgyerek, amikor arcon legyintették az ecettel. Aztán szaglászódni kezdtek, s rájöttek a tévedésre, s gyorsan kijavították a hibát. És pár nap múlva következett a templomi keresztelő is, úgyhogy alaposan meg lettem keresztelve."
Vissza