Párizsi spleen

Fülszöveg

MICHEL DEGUY (1930-) a kortárs francia költészet talán legismertebb egyénisége. Mintegy harminckötetnyi verse és elméleti írása jelent meg. Három évtizeden keresztül tanított a párizsi (VIII.) egyetemen. A Po&sie (1972) költészeti folyóirat főszerkesztője. 1989-ben kapta meg a Grand Prix National de Poésie elnevezésű díjat, majd megválasztották a College International de Philosophie elnökének. 1998-ig a francia írószövetség elnöke volt. Hölderlin, Heidegger és Paul Celan fordítója.
Deguy három hangszínt (nem műfajt) különböztet meg, mely lehetővé teszi a próza és a vers közötti különbség érzékeltetését. Az első „költemény a költeményben", (a versformát a ritmikai egységek, rövidebb-hosszabb sorok, áthajlások határozzák meg), az olvasó a forma szerint is érzi, hogy költeményről van szó. A második a prózavers, lényege a rövid és a felgyorsult ritmus, hogy a kezdettől érzékelhető legyen a befejezés. A harmadik a bölcseleti próza, melyben a filozófia maga az írásmód. Ez utóbbi... Tovább

Fülszöveg

MICHEL DEGUY (1930-) a kortárs francia költészet talán legismertebb egyénisége. Mintegy harminckötetnyi verse és elméleti írása jelent meg. Három évtizeden keresztül tanított a párizsi (VIII.) egyetemen. A Po&sie (1972) költészeti folyóirat főszerkesztője. 1989-ben kapta meg a Grand Prix National de Poésie elnevezésű díjat, majd megválasztották a College International de Philosophie elnökének. 1998-ig a francia írószövetség elnöke volt. Hölderlin, Heidegger és Paul Celan fordítója.
Deguy három hangszínt (nem műfajt) különböztet meg, mely lehetővé teszi a próza és a vers közötti különbség érzékeltetését. Az első „költemény a költeményben", (a versformát a ritmikai egységek, rövidebb-hosszabb sorok, áthajlások határozzák meg), az olvasó a forma szerint is érzi, hogy költeményről van szó. A második a prózavers, lényege a rövid és a felgyorsult ritmus, hogy a kezdettől érzékelhető legyen a befejezés. A harmadik a bölcseleti próza, melyben a filozófia maga az írásmód. Ez utóbbi jellemzi prózaverseit. Költészete a „valami közötti ingadozás", amely e három módozat egyikére épül, de a három bármikor szétbomolhat vagy keresztezheti egymást. Ezt a fajta írásmódot háromszögelő írásmódnak is lehet tekinteni, akár a színháromszöget, mert az írásnak is megvannak a főszínei és mellékszínei. A reménytelenség éltető ereje című könyvében írja, feladatunk „ellentétet kelteni a vélt ellentmondásokban" vagyis „szembefordítani az egymással kijátszható jelentés-értelmezéseket." A költő a látszólagos összeférhetetlenséget ragadja meg. A mindennapi elkoptatott nyelv mögé viszi el olvasóját és fedezi fel vele együtt a „kifejezés tarthatatlanságát". Ahhoz, hogy a költő meg tudja ragadni az egységet, fel kell tárnia az ellentétes pólusokat és az ezek közötti feszültséget. Ha a költő „világosságot" mond, akkor tudnia kell, hogy az árnyak és Jenyek játékáról beszél. Ez a költészet igazi értelme, a költészet fenntarthatóságának záloga.
F. J.
Közvetlen tapasztalataimban, pszichémben, Magyarország és a magyar „dolgok" különös helyet foglalnak el; „sajátos" illatúak az emlékezet „üvegcséiben" - mondaná Proust. A nevek hosszú sora emlékeztet különféle lakásokban, Budapesten és a Balaton partján történt megannyi találkozásra, tartalmas társalgásokra vagy közös bolyongásokra: Somlyó, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Timár György, és Loránd Gaspar vagy Papp Tibor és Nagy Pál, Párizs éS Budapest termékeny kapcsolatrendszerében. Ennek fő eleme és baráti szála, az emlékezet „lelke" (melyet legfó'képp Guillevic közvetített számomra) Somlyó György és köre volt, a költészettan iránti rendkívüli érdeklődésükkel, meg olyan nevekkel a háttérben, mint Illyés Gyula vagy József Attila.
Michel Deguy, 2008 Vissza