Páris gyomra I-IV./Flaubert Daudet

Előszó

Zolának - írta Jules Lematre - a romantika az apja és egyszersmind a réme. Henri Massis Comment Émile Zola composait ses romans című könyvében Zola saját szavaival bizonygatja ezt: "Gyülölöm a romantikát, mert káros hatással volt rám; tévedésekre tanított, rossz nevelést kaptam tőle. Benne vagyok, de haragszom magamra ezért." Az egyéniségében rejlő természetes hajlam tehette, hogy akármennyire erőlködött, sohase tudott szabadulni ettől a "rosszul neveltség"-től. De bizonyára csak a mindenütt ellentéteket látó romantikusnak juthatott eszébe, Victor Hugo Note-Dame-jával, a nagyszerű székesegyházzal, amely a múlt hitét és titokzatosságát testesíti meg, szembeállítani a Központi Vásárcsarnokot, amely a jelen étvágyát és szükségét elégíti ki. Akkortájt, mikor ciklusát irni kezdte - meséli Edmond Lepelletier Zoláról írt életrajzában - gyakran esett szó arról, hogy az új épületek közül melyek hirdetik legszerencsésebben a jelen nagyságát; hogy ma, amikor egyre több a pályaház, a dokk, a kórház stb., ezek közül a legújabb építészeti alkotások közül, ha nem is versenyezhetnek a múlt emlékeivel, melyek fejezik ki legmegkapóbban a villamosság századában élők törekvését és lelkesedését. Zola úgy találta, hogy: az Operaház és a Vásárcsarnok. Ez vezethette arra, hogy - ha Hugo regényt írhatott a katedrálisról, mely a régóta halottak lelkének vágyait örökítette meg - ő regényt fog írni arról az épületről, amely a testet szolgálja. Lepelletier följegyezte azt is, hogy Zola abban az időben, munkahelyére menet, mindennap elhaladt a roppant árucsarnok mellett és az ott zsivajgó élet sokáig foglalkoztatta a képzeletét. Vissza