Előszó
Részlet a könyvből:
"Öreg ember Jusznák József. Vénebb, mint az országút. Neki már az egy bot is kevés, kettővel jár. Annyira megöregedett, csúfolni se merik a gyerekek.
Sanyarú terhet hord a vállán. Az élet nyomorította meg.
Vagy a történelem?
Rábeszéltem, jöjjön el velem a levéltárba. Soha nem járt ott. Meg se fordult a fejében, hogy benézzen valaha is. Azt se tudta, hogy levéltár is van a világon. Nem levelezett senkivel, mit keresne? Hogy ott nemcsak olyan levelek vannak? Nem tudta azt se. Amikor mondtam neki, hiábavalóságnak tartotta, némely emberek könnyű pénzkeresési lehetőségének. Dologra képes emberek mások titkaiban turkálnak? Azért hívtam, hogy együtt nézzünk bele életébe. Nem akarta elhinni, hogy ott nézhet bele igazán.
Az újságot az első betűtől az utolsóig elolvassa, szemüveg nélkül, csak a hirdetéseket ugorja át. Feje tiszta, amit elolvasott, megmaradt benne. Előtte ilyeneket mondott:
- Kimondom én, kedves öcsém, az őszintét. Minden úgy volt, ahogy volt.
- A nóta másként tudja. Ahogy lesz, úgy lesz. Maga megfordítja?
- Nekem már az is elég. Tudom, hogyne tudnám, a múltat lehet átfösteni legjobban, föstik is kismillióan, mindig úgy, ahogyan legjobban esik, de ilyen földi szmárságok engem már nem érdekelnek. Köpönyegforgatás? Valamire való köpönyeg, ha sokat forgatják, hamar olyan, mint a szúnyogháló. Ritka, mint a rosta lika. Többször olvastam, se húsz fillérrel, se fél szóval nem maradna adósa senkinek, ha magán múlna. Nem akarom utánozni, ölég baj az magának, de hajszálra így vagyok én is vele."
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal