Parasztok

Előszó

Parasztról szóló történeteket találunk már egyiptomi papiruszokon és a hindu Pancsatantrában is. Természetes, hogy az emberiség legszélesebb osztálya mindig érdekelt írót és olvasót egyaránt. Nem mindig látták egyformán, sőt sohasem látták egyformán. Többnyire lenézték és mulattak rajta, önmaga is lenézte magát és mulatott magán. De voltak korszakok, amikor szentimentálisan dicsőitették és valósággal udvaroltak neki (tudtán kívül, mert nem olvasta udvarlóinak műveit, egyáltalán nem olvasott semmit, nem is tudott olvasni). Volt idő, amikor tanultak tőle, utánozták költészetét és felfrissítették vele az elaggott irodalmat. Volt idő, amikor az írók úgy írtak neki, hogy megérthesse (s ezeket a műveket is mi olvassuk jegyzetes kiadásokban). És volt idő, amikor naturalista nyersességgel mutatták meg minden hibájával és rútságával egyetemben, de fölvetették a kérdést: kinek a hibája, hogy ilyen a paraszt?
A parasztnak mindenféle irányú, célzatú, jelszavú ábrázolásai közt akadnak remekművek. Kis versek, leíró költemények, idillek, novellák, regények, drámák... Rangsort nem lehet köztük felállítani. De egy valami, sajátságos módon, nem jutott eszébe senkinek - vagy ami ezzel egyértelmű, nem a megfelelő embernek jutott eszébe. (Kipling mondja valahol, hogy mindenkinek eszébe juthat minden; csak az a kérdés: ki tudja megcsinálni?) Szóval nem akadt arra való ember, akinek eszébe jutott volna, hogy megírja a paraszt epopeiáját - egy hatalmas, összefoglaló, epikusan nyugodt és objektív történetet, amely politikai és irodalmi divatoktól, egyéni elfogultságtól függetlenül az „örök parasztot" mutassa meg. Ez a gondolat valósággal Kolumbus tojása. Vissza