Előszó
A Hajdúság szinte csak tenyérnyi része hazánknak, de akik itt születtek, itt nőttek fel, akik ma is élnek, azok tágasnak, kedvesnek, sőt gazdagnak is tudják e földet, szülőföldünket. Évszázadok óta...
Tovább
Előszó
A Hajdúság szinte csak tenyérnyi része hazánknak, de akik itt születtek, itt nőttek fel, akik ma is élnek, azok tágasnak, kedvesnek, sőt gazdagnak is tudják e földet, szülőföldünket. Évszázadok óta itt él a hajdúság a Nyírség és a Hortobágy közé ékelődvén, a fejedelmi ajándékon egykor, ma szocialista hazánk biztosan fejlődő darabján. Alkalmazkodtak mindig a tájhoz, egy kicsit a történelem erőihez is, mikor honnan várták a kedvezőbb jövőt. Harcoltak, ha a szükség kívánta saját és a nemzet szabadságáért, avagy meghunyászkodtak és megbékéltek (látszatra legalább is) az ország keleti végén jogaik biztosítása fejében. A beköltözés óta makacsul őrizgetik hajdú-öntudatukat, emberségüket, létüket, melyben mindig ott volt megkülönböztetett jövőjük is. Ma már ez egységes történeti tudat, mely sem származáshoz, sem vagyonhoz, sem előjoghoz nem kötődik.
Manapság - nem véletlenül - egyre többet beszélgetünk közös hajdú múltunkról; a hajdúság (őseink) jelentős, történelmet, kort formáló szerepéről, a letűnt idők harcairól, szeretett szülővárosunk, Hajdúböszörmény régi életéről. Törvényszerűen jutottunk el ide, hisz egyre több energiánk szabadul fel a termelés eredményeként, annak minőségi szolgálatában, a művelődésre. Eközben tudatos kultúrpolitikánk fontos része a hagyományok megmentése, múltunk megőrzése, megfelelő (mondjuk méltó) ápolása. Nevelni akarunk a múlt felemlegetésével, hatni az új nemzedékre, hogy szülőföld iránti ragaszkodásuk, hazaszeretetük ezzel is gazdagodjék, tartalmasabb legyen.
Vissza