Nyelvjárás és nyelvi norma XVI. századi deákjaink gyakorlatában

Előszó

Ha a nyelvet nem önmagáért és önmagában való jelrendszernek tekintjük, hanem egyrészt a társadalomban élő ember produktumának, másrészt eszközének arra, hogy érzelmi, értelmi és akarati megnyilvánulásait a másik emberrel közölje, akkor alig találhatunk érdekesebb vizsgálati tárgyat, mint annak kutatását, hogy egy nyelvjárásokra töredezett nyelv hogyan s miként válik a nemzetté váló társadalom egésze számára egységessé, tartalmi és formai elemeiben egyöntetű gondolatkifejező eszközzé. Más szavakkal: a nyelvjárások fölé rétegződő, a nyelvjárási tarkaságot egy bizonyos szinten eltüntető köznyelvek, "standard language"-ek kialakulása olyan probléma, amely korunk nyelvtudományának erősen a rendszerszerűség vizsgálatára irányuló kutatásai mellett el nem hanyagolható feladatként, mégpedig nemcsak a nyelv életére, hanem a társadalom és a művelődés történetére is fontos mozzanatokat érintő feladatként áll előttünk. A nyelv rendszerszerűségének vizsgálata ugyanis nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy valamely nyelvi rendszer leírásával, bármily tüzetes és bármennyire exakt módszerű leírásával az illető nyelvvel kapcsolatban minden problémát elintéztünk. "A társadalmon kívül nincs nyelv" (Sztálin: A szovjet nyelvtudomány kérdései 238), s minthogy „Az emberi nyelv az érintkezés legfontosabb eszköze" (Lenin, Válogatott Művek I, 816), kétségtelen, hogy a matematikai formulák vagy egyéb szimbólumok csak egy-egy vonását képesek megközelíteni s többé-kevésbé hűen ábrázolni annak a jelrendszernek, amely a társadalomban élő ember érintkezésének legfontosabb eszköze. A nyelv és a társadalom között fennálló bonyolult összefüggést, illetőleg a nyelvnek az alap és a felépítmény között elfoglalt helyzetét (vö. A szovjet nyelvtudomány kérdései 223-48 és 294-6) nem tudjuk megvilágítani, még kevésbé megérteni, ha a nyelvtudomány feladatkörét leszűkítjük a rendszerszerűség vizsgálatára. Tévedés ne essék: nem a rendszerszerűség vizsgálata ellen hadakozom, ennek mind tudományos, mind gyakorlati fontosságát jól látom, csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy a rendszer leírásával még nem merült ki a nyelvtudomány feladata, munkaterülete, illetőleg, hogy az ezen túlmenő feladatokat sem háríthatja el magától. Nevezhetjük ugyan az ilyen irányú munkát külső nyelvészetnek, de mindenképpen nyelvészet, és mindenképpen nyelvészeknek kell elvégezniük.
Pusztán elméleti megfontolásokból sem célszerű megállni a rendszer leírásánál. A kutató emberi elmét nem elégíti ki az egyszerű tényleírás, okát és magyarázatát keresi a tényeknek. S bár kétségtelen, hogy sok esetben nem tudunk megmagyarázni bizonyos tényeket, hanem meg kell elégednünk regisztrálásukkal, mégis hiba volna, ha a nyelvtudomány eleve lemondana a nyelvi tények magyarázatáról, s megelégednék ténymegállapításokkal. Vissza