Erdélyi fejedelmek

Előszó

Mi esmérjük fejedelmünknek és királyunknak a mi urunk gyermekét, a János király fiát, kinek országúl hittel köteleztük vala magunkat, kit az önnön oltalom szolgája által fosztott meg római király ez országtól - nem mi akaratunkból. Azért a mi urunk gyermekét - ki természet szerént való urunk, és ki az ajtón jött vala hé a birodalomba - esmérjük urunknak és királyunknak lenni. Harmadik részében király levelének irja azt, hogy az új dolognak indittásából nagy veszedelem következnék azokra, kik a török segítségben biznának és a török igájába adnák magokat. A hatalmas török császár azelőtt is nem azt kivánta mitöllünk, mostan is nem azt kívánja, hogy az ö birodalma úgy légyen miközöttünk, mint afféle országiban, kiben török lakik, hanem kiván engedelmességet a mi urunk gyermekének neve alatt; azt kívánja, hogy ezt esmérjük fejedelmünknek és királyunknak lennie; ö nékie úgy engedjünk, mint tartozunk urunknak, királyunknak engedni, ezt pedig hogy a mi erőnkkel, ne az ö segítségével hozzuk bé egyenlő akarattal.
Nagy dolog, hogy római király minket igen rettent a török császárnak való engedelemtől, nem veszi ő felsége eszében, hogy Isten minékünk is szemet, fület és értelmet adott; látjuk nyilván az önnön leveléből, hogy mindenek felett a megmaradás dolgában csak a hatalmas császártól való békességet kívánja és várja; mert ezen levélben írta azt, hogy a békesség dolgában szorgalmasan törekednék mind császárnál s mind királyné asszonynál, kikhez szüntelen oratorít küldözé. Nem értjük soha az okát, miért míveli római király azt, hogy minket annak hitelétől tilt meg, amit önnön maga régen meghitt: hogy ez országnak csak úgy lehet megmaradása, ha az hatalmas török császár békességet tészen vélle. Íme nékünk Istennek kegyelmességéből adja azt a hatalmas császár, még sem akarja király őfelsége, hogy azt elvegyük, ő felsége pedig kívánja, de nem adják. Mi sem a római király ő felsége leveléből, sem a Dobó Istvánéból, sem a püspök úr cselekedetéből nem értjük, sem nem vehetünk egyebet, hanem csak azt, hogy még is a nyomorúlt magyar nemzetet kétfelé szakasszák, és ekképpen való egyenetlenségből elvesszünk: mint az elmúlt esztendőben is a mohácsi vész után, a kétfelé szakadás után - kinek római király vala oka - nagy sok magyar vér ontaték ki egymás között. Annakokáért mind a feljül megmondott okokból ez mái napon a mi urunk gyermekét, a János király fiát vettük magunk fejedelemül és királyul egyenlő akaratból, kinek az ő méltósága szerént minden hívséggel mint urunknak leszünk, vagyunk is. (...) Vissza