Egymásért (dedikált példány)

Előszó

Évek teltek el. A nagyváradi Góbé csárdán mintha nem fogna az idő. Kívülről ugyanaz a barátságos, zöldtetős, sokkupolás kúria. Parasztházakra jellemző földszinti zsalugáteres ablakai mint holmi apró szemek figyelik az útkereszteződés másik oldalán lévő iskola diákjainak csínytevéseit. A jurta formájú emeleti ablakok tágra meredten kémlelik a váradi vár közelben nyújtózkodó romos falait. A sarki nagy kupola erkélyéről kellemes látványt nyújt az utat szegélyező hatalmas gesztenyék sora, mely feledteti a városban mindinkább terjedő facsonkításokat.
A zárt udvarban, az emeleten körbefutó tornácon most is virítanak a piros és fehér muskátlik, a kapuval szemközti oldalon szőlőindák árnyékolnak, pótolva az időközben elhalt diófákat. A kisház előtti alacsony kerítés tartóján színes virágokkal teli cserepek díszülnek. A szobák bejárata fölött, azok elnevezését rögzítő székely székek (vagy vármegyék) címere latin betűvel is eligazítja a rovópálcák jeleit még megfejteni nem tudókat.
A szobákba betoppanót olyan érzés ragadja magával, mintha nagyszülei rég elfelejtett otthonába tért volna vissza. Mindenikben más színek, más virágok, életfák, égig érő fák - meséink szerint tetejetlen fák -, azaz más és más hangulatú bútorzat fogadja a mindenkori Vendéget.
Az egyszínű padlószőnyegeken élénken pompázó, házilag szőtt rongyszőnyegek nyújtóznak, a falak fenyődeszkával, gerendával borítottak, meleg, egyszersmind családias légkörét teremtve a székely szobáknak. Azoknak a helyiségeknek, amelyek egyszerre az egységet s a sokszínűségünket is magukon hordozzák.
A földszinten nyújtózkodó nagyterem - máig szóló rendeltetése szerint étkező - mennyezetén a magyar őstörténelem jelenik meg hét kazettán... Vissza