Előszó
Részlet:
" Mama azt mondotta a halálos ágyán:
-ígérd meg, Jen, hogy gondját viseled apádnak.
Jennifer ott térdepelt az ágy előtt és megtörten zokogta:
-Ígérem, Édesanyám.
-Ne hagyd el őt...
Tovább
Előszó
Részlet:
" Mama azt mondotta a halálos ágyán:
-ígérd meg, Jen, hogy gondját viseled apádnak.
Jennifer ott térdepelt az ágy előtt és megtörten zokogta:
-Ígérem, Édesanyám.
-Ne hagyd el őt soha, Jen.
-Ó, Édesanyám! Soha, soha nem hagyom el.
Még akkor sem ha...
Nem. Jennifer nem hagyta el a Papát.
De mit csinál az ember, ha Papa, akit nem hagytak el, akinek gondját viselték, akit dédelgettek, kényeztettek, akinek minden kívánságát ellestték, Papa tizenkét hosszú, hűséges esztendő után egy délután, anélkül, hogy egy árva szót szólt volna valakinek: új asszonyt hoz a házhoz? Mit csinál ilyenkor az ember?
Vajjon még ezuttán is kötelez az ígéret?
Vagy talán-talán most már felszabadul az ember, mint aki híven, becsületesen teljesítette kötelességét és végre-végre- tündéri álom!- végre kirepülhet a kalitkából-?
Papa, úgylátszik, egyenlőre természetesnek találta, hogy felnőtt leánya ott marad mellette és az új asszonnyal versengve fogja kényeztetni őt. Papa úgy fogta fel a dolgot, hogy a leánynak otthon a helye, az apai házban. És mikor Jennifer emlékeztette őt arra, hogy már betöltötte a harmincharmadik évét, Papa, aki szíve mélyén azt gondolta, hogy Jennifernek már régen férjhez kellett volna mennie: azt felelte, hogy a harminchárom év nem változtat azon a tényen, hogy Jennifer még hajadon."
Vissza