Pannonhalma '78

Előszó

Részlet:

Történelmi hely, a legősibb magyar ház, ahol alapításától kezdve mindig tevékeny élet folyt. Létezését bizonyára a táj természeti szépségének, festői fekvésének köszönheti. A mai kolostor helyén a hagyomány szerint már korábban kultuszhely volt: a IV. században a kis római településben, a "Sabaria Siccá"-ban született Szent Márton. Ezért a kolostort a régi századokban Szent Márton hegyének, Martinsbergnek, Mons Sancti Martininek nevezték. Kazinczy Ferenc, a nagy magyar nyelvújító a XIX. század első évtizedeiben a Széphalom nevének mintájára keresztelte át PANNONHALMÁRA.
A napjainkban látható kolostoregyüttes, amely évszázadok során ezen a helyen kialakult, jelképévé vált a magyar építőművészetek múltjának, és monumentális illusztrációjává lett történelmünk lapjainak. A monostor képe koronként sokat változott. A honfoglalás után száz esztendővel, 996-ban jöttek az első bencés szerzetesek Szent Márton hegyére, Géza fejedelem hívására, hogy hittérítő tevékenységet folytassanak, és szántó-vető életmódra tanítsák a magyarságot. István király itt gyűjti össze seregét és indul Koppány ellen a kereszténység sorsdöntő csatájára. Győzelme után 1001-ben felszentelteti az első templomot, és ekkor adja alapítólevelét az apátságnak. Az első komolyabb építkezésekről az 1137-ből való írott források tanúskodnak. A monostor újabb, jelentősebb korszaka Oros apát nevéhez fűződik. Korát messze megelőző, rendkívüli egyéniség volt. Többször járt Itáliában, részt vett Rómában a IV. lateráni zsinaton, elkísérte II. Andrást szentföldi keresztes hadjáratára. Az oklevelek tanúsága szerint az 1225-ben felszentelt apátsági templom lényegében azonos a ma is fennálló bazilikával. Az alsó templom fölé emelt, ún. erődtemplomról tudjuk, történelmi tény, hogy 1241-ben sikerrel ellent állt a tatár horda ostromának. Vissza