Előszó
Kásás hó harsogott csizmáim alatt. Nehezen haladtam. Bátortalan hajnali fények simogatták a fakoronákat, de itt lent a törzsek között még uralkodott az éjszaka. Lihegve értem a gerincre,...
Tovább
Előszó
Kásás hó harsogott csizmáim alatt. Nehezen haladtam. Bátortalan hajnali fények simogatták a fakoronákat, de itt lent a törzsek között még uralkodott az éjszaka. Lihegve értem a gerincre, hallgatóztam. Távoli ismétlődő kli-klop, ez a dürgés legerősebb hangja, a köszörülést megelőző cuppantás. Jól sejtettem, az ölyves mező sarkában áll a bál. A déli oldalról már elment a hó, ruganyos fenyőtű szőnyegen lépkedek fától-fáig lopakodva. Rohamosan világosodik. Elfogyott az erdő, borókabokrokkal borított tisztás következik, tövükben napfénytől menekülő hófoltok fehérlenek. Ismét megszólal a kakas, jobbról a tisztás túlsó széle felől jönnek a hangok. Távcsövem vallatja a fákat... megvan! Villámsújtotta száraz fenyő csúcsán áll, szárnyai mélyen leeresztve, nyaka kinyújtva, farka széles legyező. Vége a strófának, tollai lesimulnak, elrúgja magát, siklórepüléssel ereszkedik le egy hófoltra. Innen 50-60 méterre lehet, közelebb kell jutnom. Kinéztem egy 8-10 méterre levő nagyobb bokrot, vártam. Újra kezdte: löp, löp, löp, löp, löp, löp, kliklap, siki, siki, siki, siki, rajta, most süket a süketfajd! Egy-kettő-három-(négy-öt-hét ugrás... befejezte, megbújok a bokor mögött, keresem a következő fedezéket. Még két strófa és lőtávolságra közelítem. Ismét rázendített, cuppantás, köszörülés, egy, kettő, három ugrás .. . Miért hagyta abba? Szerencse, hogy takarásban vagyok, bal lábam a levegőben maradt, mint a vadat álló vizslának...
Vissza