Pálóczi Horváth Ádám ötödfélszáz énekei

Előszó

Részlet:
Pálóczi Horváth Ádám: Ötödfélszáz Énekek (1813.)
Sajtó alá rendezte Bartha Dénes és Kiss József.
(Akadémiai Kiadó, 1953. 925 1.)
E kiadvány közrebocsátását felesleges lenne külön indokolni: mindenki, aki az elmúlt félszázad alatt magyar zenetörténeti vagy népzenei kérdésekkel foglalkozott, jól tudja, hogy Pálóczi Horváth Ádám gyűjteménye egyike legfontosabb forrásműveinknek. Valóban jogosan írhatta e kézirattal kapcsolatban Horváth János már 1927-ben, hogy >>nagy szégyenünk, hogy legalább az a része, mely nem az ő csinálmánya, hanem >>másé<<, végeredményben a népé, a magyarságé: mind a mai napig nincs önálló kiadványban közzétéve!<< (A magyar irodalmi népiesség története Faluditól Petőfiig. 88. 1.)
Pálóczi horváth kéziratainak történetét részletesen adja e kiadvány 22-39. lapjain; az itt közöltekhez csupán annyit jegyeznénk meg, hogy a kéziratot - Viszota Gyula szerint - Vörösmarty és Toldy Ferenc ajánlatára 1835-ben (és nem 1834-ben) szerezte meg a Magyar Tudós Társaság >>a kiadandó népdalgyűjtemény számára szolgáló segédforrásnak<<. 8Az Akadémia és a népdalgyűjtés. Akad. Értes. 1911., 118.1.) Az értékes gyűjtemény felhasználására - miként ezt Bartha D. is írja - sokáig nem került sor. Elsőnek Thaly Kálmán merített belőle Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok c. műve 2 kötetében (Pest, 1864) 15 szöveget - 2 variánstól eltekintve. 1869-ben pedig Bartalus István - a magyar zeneírók közül elsőnek - közölt e gyűjteményből 33 (és az ú. n. töredékből 12) dallamot Magyar Orpheus c. kiadványában, persze legtöbbször helytelen megfejtéssel. Bartalus nyomában Káldy Gyula, Fabó Bertalan, Molnár Géza, Csiky János hivatkoznak e kéziratra (Molnár Géza - de 14 esetben Fabó B. is - Bartalus >>megfejtés<<eit vette át). 1907-ben a Hermann Antal és Major J. Gyula által szerkesztett, viszontagságos életű Magyar Zenetudomány c. folyóirat 1-2. száma megkezdte P. Horváth gyűjteményének - az ú. n. brassói kéziratnak (1814) . hangjegyes függelékét fotocinkografikus másolatban közzétenni; befejezésre csupán az 1911. márciusában (!) kiadott 3. számban kerülhetett sor (az 1-2. számban a függelék I-XVI. lapjai jelentek meg, a 3. számban a XVII-XXVIII. lapok). Jegyezzük itt fel, hogy a klisék (ha jól emlékezem) 1500 koronás számláját Eötvös Károly írónk fedezte. Bartha Dénesnek igaza van, midőn azt írta e kiadvány bevezetésében, hogy a Magyar Zenetudomány példányai ma már ritkaság-számba mennek: e sorok írójának a fakszimile-kiadásból két (jegyzetekkel ellátott) példánya volt - az egyik éppen Bartha Dénesnél pusztult el az elmúlt háború idején, a másik egy zenetörténeti óra során tűnt el 1946. tavaszán. Azóa a Magyar Zenetudománynak csupán az 1-2. számához lehetett hozzáférni. De eltűntek a fakszimile-kiadásnak sokáig a Néprajzi Múzeumban őrzött kliséi is. Vissza