Palócföldi mesék

Előszó

Újra elolvasva Petrolay Margit (1908-1997) könyvét - nem volt nehéz, hiszen az unokáim szobájában van - csak csodálkozni tudtam, hogyan lehetett erről az írónőről megfeledkezni? (Nem mintha ő lenne az egyetlen, akit a kegyeden olvasói emlékezet elfeled!)
Ismerjük a nevét. A szakirodalom, főleg a gyermekirodalommal, az olvasáskultúrával foglalkozó szakirodalom nyilvántartja, olykor megemlékezik róla, de azon kívül aligha szólunk mellette.
Kíváncsi lennék, hogy vajon a könyvtári olvasási statisztikákban mennyi szám jelenik meg a neve mellett, mondjuk éppen Nógrádban.
Mivelhogy éppen Nógrád lenne az egyik emlékező helyszín, amelyik hálás az írónőnek, hogy szerepelteti életművében ezt a tájat. Pedig nem is itt született, de sokszor járt, élt itt hosszabb időkig is a Mátra alján. Nem véletlen hát, ha szíve csücske lett Mikszáth Kálmán és életműve. (Kit nem ejt rabul a palóc mesélő?) Róla írta a pár éve, évtizedes mellőzés után újra kiadott A sárkányok lovagja című életrajzi regényét, legalábbis az író gyermekkoráról.
Majd megírta palóc meséit is, amelyeknek ihletői ugyancsak Mikszáth, a nógrádi táj és a nógrádi emberek voltak. Ez a kötet is jó régen jelent már meg, ezért is indokolt az újrakiadása.
De vajon miért? Mert mese. Mert erről a tájról fogant, és mert a klasszikus dramaturgia szerint építkezik. Amolyan „benedekeleki" hagyományok szerint. Vissza