Az Ősanya és a hét Boldogasszony egy gyermekrajz tükrében

Előszó

Üdvözlégy, mennynek, égnek és földnek királynő asszonya. Te, aki egy személyben azért választattál ki az Úrtól, amikor ennek szüksége érett, hogy Ő, az életet és rendet adó fényesség, emberként miközénk szülessen, hogy általa az élő törvény mutassa meg magát, a kezdettől való, a mindig, mindenben, mindenhol létező; s üdvözlégy, fényes anyaság. Te, aki által a Teremtő akaratából a világ minden táján a kisleányok fészeknyi gyermek anyja akarnának lenni - felnőve majd.
Köszönet neked. Páll Ibolya, aki óvónőként teszed a kisgyermekek között a dolgodat, hogy odafigyeltél a kisleányok lelkében fészkelő anyaságvágyra, hogy közülük egynek e vágyat hordozó rajzában, az egymásba rajzolt hét sündisznóban, a sündisznóságban a titok hét rétegére leltél, s „mentél, mendegéltél", hogy közzétehesd a fölfejtett, a kibontott titkot.
A rajz indított utadra, az őskép - s a belőle, általa valósuló nyelvhez érkeztél, a miénkhez, az eredendőhöz, a dolgok összetartozását, az ősösszhangzatot önmagában megmutatóhoz, a képihez, amelynek nem kell soha semmit magyaráznia. E nyelv a meséhez, a dalhoz, költeményhez juttatott el, bölcselethez, amely nem bölcselkedés, s mindezek neked a szentséges játékban mutatták teljesen meg magukat.
Rátaláltál, szinte mindenütt, amerre jártál, a hét, a hetesség kitüntetett szerepére, s arra, hogy a hét a fényes anyaság ősi számossága. Égből származó, burokban, méhben, mennyben valósuló számosság ez: a tér vele, általa mutatja meg az időben magát, maga az Isten teremtette téridő. Vissza