Magyarországi és erdélyi urak

Előszó

Megállapodva az élet közép-útján, mint kifáradt vándor visszatekintek a multba. Felköltöm lelkemben emlékét a régi és közelebb lefolyt eseményeknek, melyekben közvetve vagy közvetlenül én is részt vettem. Szellemem elé idézek élőket és holtakat, kikkel pályámon találkoztam, mérlegelve akaratot és erőt, cselekvényt és eredményt.
Nem szándékom történelmet írni; nem szabályszerű történelmi emlékiratot, sem bibliográfiákat. Följegyzem egyszerűleg az eseményeket, de csak azokat, melyeket enmagam láttam, hallottam vagy tényekből merítettem. Elmondom ezek iránt saját nézetemet és véleményemet, tapasztalás, személyes meggyőződés s legjobb felfogásom szerint őszintén és igazán.
Ítéletet mondok azon személyek fölött, kiket személyesen ismertem, s csak ezek fölött, s kik egy vagy más tekintetben, szerényül vagy fényesen, erényben vagy beszennyezve fölmerültek a köz- vagy magánéletben, - ítéletet elismerés- és tisztelettel vagy megróva és kárhoztatva. Ítéletemben tévedhetek, de nem szándékomban. Isten és emberek ítélnek fölöttem is. Mert elmondom saját életemből is, kíméletlen szigor-, de igazságérzettel, mint másokról, mindazt, ami netalán említést érdemel.
De én nem a jelennek írok.
A jelennek, főleg a közelebb mult idők eseményei s történelmi embereiről csak szolgalélek írhat most bértollal hazugságot. Én nem akarom elferdíteni az igazságot; nem akarom beszennyezni az erényt, dicsőíteni a bűnt. Ezt kellene pedig tennem, ha a merev zsarnokság ezen korában, a jelennek akarnék írni azokról, kik tisztán jöttek ki a becsület tűzpróbájából, vagy azokról, kik a nemzeti test fekélyei lettek.
Én a multból írok a jövőnek.
A jövőnek azon rendületlen hitben, mely nélkül egy óráig sem akarnék élni, hogy nemzetemnek van jövője, hogy a "magyar nem volt, hanem lesz". A jövőnek azon kecsegtető hiedelemben, hogy az utókor találand talán egyszerű és igénytelen jegyzeteimben olyant is, mi megérdemli, hogy ezen nem nagy biztosságban írott lapokat, kikerülve talán a kémek szagláló figyelmét, bevégezhetem, s hogy átszállnak azon jobb időbe, melynek szánvák, s mely hogy eljövend egy nálunknál boldogabb nemzedék számára, Isten után hiszem és reméllem.
Írtam Sátoralja-Ujhelyt, az 1856. év január 7. napján. Vissza