Ha szólit a hang...

Előszó

Részlet a könyvből:

Azt hitték a leányok, hogy ebben az évben már sohasem lesz tavasz. Olyan keményen csüngtek a jégcsapok az ereszről még február végén is, hogy szinte reménytelennek látszott Napsugár viaskodása Télkirállyal.
De ahogy ilyen esetben történni szokott: egy szép, tiszta áprilisi reggelen arra ébredtek rá a fák, hogy édes, enyhe szellő cirógatja őket. Mintha körülölelték, negkérlelték volna őket, hogy kövérítsék az ág végét, pattantsák szét a rügyeket, sodorják simára a gyűrött, ifjú leveleket, hadd legyen sűrű a lomb, ahol a szellő bújócskát játszhatik.
S a fák feleltek a simogatásra. Egy reggelen könnyű fátyol lebegett a liget fáinak csupasz ágai közt. Másnap áttetsző, finom csipke lengését láthatta a megfigyelő. Harmadnap sűrűbb, erősebb szálú lett a csipke. Negyednap pedig felujjongtak a fák. A liget ráismert önmagára. Élt. Lombkoronáit ngathatta a szél: Megjött a tavasz !
És eljött a május is. A ragyogó, a napfényes, a legszebb hónap: a május. Vidáman röpdösött a madár. Előtört kis torkán a tavaszi himnusz. A nagyváros kőkockás kimértsége sem tudta a dalt beléfojtani. Édes-bódító illat terjengett az iskola körül, elnyomva diadallal a benzin szagát. Csicsergő fecskehad módjára tódult ki a gimnázium kapuján a leánysereg. Már reggel óta valami kellemes borzongás futott át a leányok tagjain. Nyugtalanul ültek helyükön. Ki-kinéztek az ablakon, sóvárogva a szabadság felé. A magyarázatra alig figyeltek, de szemük sarkából vidáman lesték, hányszor mondja Kiss tanár úr, hogy «kérlek szépen». Ma éppen százhatszor sikerült szó járását ismételnie.
Most, hogy a csengő közhírré tette a kiszabadulást, az iskola tágas kapuja szűknek bizonyult a kinyomuló sokadalomnak. Öt-hat elsős összekapaszkodott, s gyors, gyakorlott pillantással körülnézett, nincs-e tanár a láthatáron? Aztán vidáman nótázni kezdtek, ütemre léptek, tavasz lüktetése ajzotta kedvüket. A nóta hangjára néha a falnak nyomódtak, majd dülöngélő, táncos léptekkel lerántották egymást a kocsiútra is. Kacagásuk visszhangzott a szűk utca falai között. Egy ötödikes félig kislány, félig nagylány, amint túlért az első sarkon, sapkáját félrecsapta, magabízó mosollyal kényesen lépkedett, s vidáman hajította táskáját szembejövő lovagja kezébe.
A nyolcadikosok ünnepélyesebben hagyták el az épületet, ők már nem hangoskodtak az utcán. A fiúkkal is inkább teadélutánokon, meghitt családi körben, vagy házimulatságon találkoztak. Nekik nem kellett már titkolózniok. Nyugodtan lépkedtek. Hiszen ők voltak a kicsinyek példái, irányítói. Ok vezették a többit vasárnap a templomba. Vissza