Előszó
Részlet a könyvből:
"Metsző szél fújt. A hópelyhek, mint széthullott vattacsomócskák, erőtlenül libegtek, keringtek a levegőben, azután céltalanul siklottak alá a földre. A falak tövében már...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Metsző szél fújt. A hópelyhek, mint széthullott vattacsomócskák, erőtlenül libegtek, keringtek a levegőben, azután céltalanul siklottak alá a földre. A falak tövében már fehér utakká gyűlt a hó, ezek az utak jobbról-balról széles partként fogták körül a lucskos-sáros utcát.
Az úton, a járókelők között, vállukon gyaloghintót cipelve, kulik loholtak. Az emberek erélyesen szálltak szembe a széllel és hóval, de azután fogvacogva adták fel a harcot. A hópelyhek szüntelenül, egyre sűrűbben hullottak alá, rászálltak az esernyőkre, a gyaloghintók tetejére, a hintővivő kulik csuklyájára, az utcán siető emberek arcára.
A szél játékszerként bánt az ernyőkkel, minden irányban csavargatta és hajlítgatta, nemegyszer ki is ragadta a járókelők kezéből. Haragosan üvöltött az űrben, dermesztő hangja a havas földön csikorduló léptek zajával különös zenévé olvadt össze, amely bele-belement az emberek fülébe, mintha figyelmeztetni akarná őket: ez a hóvihar nagyon sokáig uralkodik a földön, talán vissza se jönnek a sugaras tavaszi napok!
Estefelé járt már az idő. Az útmenti lámpák még nem égtek. Az utca képei fokozatosan beleolvadtak az alkonyi szürkeségbe. Lucskos-sáros az utca. Fagyos a levegő. Ebben a vigasztalan környezetben egyetlen remény buzdította az embereket a küszködésre: a derűs, meleg otthon ígérete.
- Harmadik Öcsém, gyere kicsit gyorsabban, így nem érünk haza vacsorára.
Tizennyolc év körüli fiatalember szólalt meg így, egyik kezében esernyőt szorongatott, a másikkal bélelt köntösének szegélyét tartotta felemelve. Leszegett fővel tekintett hátra, nagyon kerek arcát pirosra csípte a szél. Aranykeretes szemüveget viselt.
Vissza