P. Ovidius Naso Szomorú Verseinek Öt Könyve

Előszó

A' versköltés, a' Iéieknek ez a' gyönyörű szülemenye, melly bájoló kellemével a' vadakat is szelídekké tészi; egy idős az emberi létellel. A' mosolygó ifiú Kor' heves érzésibe, a' csendesedett élet idő' indulataiba, a' kölcsönös érzés; a' nagy mindenség szemlélése, egy Fő Valóság' esmérete, némelly Hérósok' bámulásra ragadó viselt dolgaik - a' minemű behaló erővel bírnak valamelly élőbe - a' Poésisnek ollyan vólt mindég a' materiája. Innét most az Isteni dolgok, a' víg, majd a' gerliczeként nyögdécselő szerelem; az örvendetes kikelet, majd a' kérlelhetlen halál, és dühödő hadak, 's szerentsétlenségek éneke' tárgyai. / Ide hagyván földi porunkat, képzelete' szárnyain Égbe repül; az ott lévő világokat szemlélgeti : ismét villám módra le szálván, egy csergedező pataknál, kis nefelejts felett egy méhecskével mulatóz. Az alacsony kunyhó csendes lakóját, szintúgy figyelmére méltatja, mint a' Királyt. Bár hízelkedjen néha, de a' rögzött rosszak ellen is tollat vesz, 's megtámadja a' bünt. Egy felől a' mindenek Ura' hatalma' erejét, más felől jóságát tisztelve zengedezi. Ezért, 's széles esméretjekért a' Költők kedvességben éltek, és a' Fejedelmi Hősöktől tiszteltettek, 's örök hírre emeltettek. Az Ég követi, békesség szerzők, és a' Status megtartóji voltak. Orpheusl lágy érzéseket szült lantján vert daliával, az erdő vad lakosit helységekbe vívén, megszelídítette. Vissza